2 145-en lépték túl a megengedett sebességet

Pozsony |

<p>A Gyorsasági maraton megnevezésű rendőrségi akció 677 helyszínen zajlott múlt hét csütörtöktől péntek reggelig.</p>

Hétfőn sajtótájékoztatón számolt be Ľubomír Ábel, a rendőrfőkapitány-helyettes a múlt héten tartott országos szintű ellenőrzések eredményeiről. „A lakosságtól 860 javaslatot kaptunk 1 060 útszakasz ellenőrzésére.” – mondta Ábel. Az összes helyszínből 677-re el is jutottak a rendőrök. „A Gyorsasági maraton keretén belül egy rendőrre két sebességtúllépés jutott.” – tette hozzá a helyettes. Úgy véli, ezzel az eredménnyel jó „helyezést” értünk el a többi állam között. Németországban ez az arány magasabb volt, ott egy rendőrre hét kihágás, míg Finnországban hat jutott.

Az akció időtartama alatt 1 868 esetben lépték túl a megengedett sebességet lakott területen belül. 216-szor településeken kívül, 61-szer autópályán és gyorsforgalmi úton érték tetten a gyorshajtókat. A maraton során 1 258 bírságolás történt.

A rendőrség kiválasztotta a 24 órás akció rekorderét is: Egy sofőr 150 km/órás sebességgel haladt át Zalacska településen, a Nagymihályi járásban – azaz kereken 100 km/órával lépte túl a megengedettet. Ábel elmondta, szomorú, hogy a sajtóban meghirdetett akció ellenére is öt sofőrt ittas vezetésen értek. A rendőrség sikeresnek tekinti a megmozdulást, és még az idén hasonló, nagyszabású ellenőrzést tervez megvalósítani. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?