14 és fél év börtönbüntetésre ítélték a pozsonyi kollégiumban megfojtott diáklány gyilkosát

gyilkos vol

A Pozsonyi Kerületi Bíróság 14 év 6 hónap letöltendő szabadságvesztésre ítélte annak az ukrán diáklánynak a gyilkosát, aki barátnőjét tavaly júniusban fojtotta meg a fővárosi Mladá Garda egyik kollégiumi szobájában.

Az ukrán állampolgárságú Volodimir M. a büntetését egy szigorúan őrzött börtönben fogja letölteni, a bíróság pedig elrendelte a pszichiátriai gyógykezelésen való részvételét is, ezenfelül eltiltották az alkoholfogyasztástól.

Bűnösnek érzem magam, rettenetes sajnálok mindent

– mondta a vádlott a kamarának. Miután Volodimir M. bűnösnek vallotta magát, a bíróság megkezdte az ítélethozatalhoz kapcsolódó okirati bizonyítékok vizsgálatát.

Tavaly júniusban a pozsonyi Mladá garda kollégiumban egy halott diáklányra bukkantak. Mint később kiderült, az áldozat egy mindössze 21 éves ukrán nő, Mária volt, akit barátja, Volodimir fojtott meg. A rendőrségen maga is beismerte tettét. Később kiderült, hogy az indíték egy egyetemi vizsgához kapcsolódik.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?