10 millió antigéntesztet vásárol a kormány

antigénteszt

Szlovákia 10 millió antigéntesztet vásárol a az Európai Bizottság közös közbeszerzési pályázata keretében – hagyta jóvá a kormány a csütörtöki ülésén. A szerződéskötés az egészségügyi minisztérium feladata, a költségeket a pénzügyminisztérium állja.

A vásárlást azzal indokolja a tárca, hogy egyre erősödik a harmadik hullám, és szükség van a lakosság tesztelésére, mert ez is a védekezés egyik formája.

Az egyes minisztériumok azt is meghatározták, mennyi tesztre van szükségük. 1,2 milliót kap a munkaügyi tárca, 4,8 milliót az iskolaügy, 1,8 milliót a gazdasági tárca, és 3,2 milliót az egészségügyi minisztérium.

Vladimír Lengvarský (OĽANO-jelölt) egészségügyi miniszter a kormány mai ülését követően azt is közölte, hogy a teszteket az iskolákban, a kórházakban, a mobil tesztelőpontokon, a szociális intézetekben és a tesztelés iránt érdeklődő cégekben is fogják használni. „Az első szállítmány napokon belül megérkezik” - tette hozzá.

A tárca emlékeztetett, hogy Szlovákia az EU-tagjaként csatlakozott az Európai Bizottság közös közbeszerzési pályázatához (SANTE/2020/C3/064). Az EB a Siemens ajánlatát találta a legelőnyösebbnek és CLINITEST Rapid COVID-19 Antigen Self-Testeket vásárol a cégtől, amelyekkel az otthoni tesztelés is elvégezhető.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?