Több mint 6,5 millió dollár kártérítést kap néhány New York-i graffitis a lemázolt műveiért

grafiti
New York |

Több mint 6,5 millió dollár kártérítést ítélt meg egy amerikai a bíróság egy csapatnyi New York-i graffitiművésznek, akiknek a munkáit még 2013-ban semmisítették meg.
 

Az egykor Queensben magasodó 5Pointz nevű komplexum falai az 1990-es évek óta szolgáltak óriás vászonként a világ minden tájáról érkező graffitisek számára, az épület a művészek, valamint a rajongók zarándokhelyévé vált.

A régi gyárépület tulajdonosa, Jerry Wolkoff azonban 2013-ban úgy döntött, lebontja az épületet, hogy luxuslakásokat emeljen a helyére, és az éj leple alatt fehérre meszelte a külső falakat. Huszonegy graffitiművész akkor beperelte Wolkoffot, amiért megsemmisítette a műveiket.

Frederic Block bíró hétfői határozata szerint Wolkoff jogtalanul tüntette el az alkotásokat az épületről, amely "a világ legnagyobb szabadtéri aeroszol-művészeti gyűjteményévé" vált az évek folyamán. (A komplexumot végül 2014-ben lebontották és egy évre rá megkezdődtek az új épület munkálatai.)

"A döntés egyértelművé teszi, hogy a graffiti egy kategóriába tartozik az összes többi képzőművészeti ággal" - mondta Eric Baum, a graffitisek ügyvédje, hozzátéve, hogy az általa képviselt 21 művész részéről ez az ügy "sohasem a pénzről szólt".

Mint fogalmazott, az egykori 5Pointz épületnél alkotó graffitisek mindegyike hivatásos művész, aki egész életét a technikája és a műfaj tökéletesítésének szentelte.

Az ügyben még tavaly novemberben volt egy háromhetes tárgyalás, amelynek kulcskérdése az volt, hogy művészetnek tekinthető-e a graffiti és megilleti-e a jogi védelem. Az esküdtszéknek a Wolkoffot, mint az épület tulajdonosát megillető jogokat és a művészek jogait kellett mérlegre tenniük.

A hétfői döntés értelmében az ügyben érintett 45 alkotás jogosult lett volna a képzőművészek számára bizonyos jogokat biztosító Visual Artists Rights Act (VARA) védelmére, ezért a bíró maximális összegű, 6, 7 millió dollár kártérítést ítélt meg a művészek számára.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?