Anyasági, terhességi és szülési támogatás

anyasagi k

Január 1-jétől emelkedett a táppénz, az anyasági és az ápolási díj – a valorizáció törvényből kifolyólag történt, ugyanis 74,4987 euróról 79,6274 euróra változott a napi kivetési alap felső határa, melyből a Szociális Biztosító (SP) kiszámolja a betegbiztosításból jóváhagyható összes juttatás összegét.

Anyasági támogatás

Az anyasági támogatás a kivetési alap 75%-a, és a kismamák 34–43 hétig kaphatják. Az egynapi anyasági támogatás idén eléri az 59,72 eurót. Ez azt jelenti, hogy 30 napos hónap esetében az SP legfeljebb 1791,70 euró, 31 napos hónap esetében pedig maximum 1851,40 euró anyaságit folyósíthat. Tavaly a felső határ 1676,30 és 1732,10 euró volt.

Tavaly novembertől a szülést követő első hat hét alatt két hétig az apukák is otthon maradhatnak újszülött gyermekükkel ún. apasági szabadságon, és ez alatt nem a munkaadójuktól kapnak bérpótlékot, hanem az SP folyósít apasági támogatást. Az egyedüli feltétel, hogy az apa a gyermek megszületése előtti két évben legalább 270 napig rendelkezett társadalombiztosítással. Az édesapák összesen 28 hétig lehetnek „apasági-anyasági” szabadságon, de ebből csak 2 hetet vehetnek ki a baba megszületésétől számított első 6 hétben, a többit a gyermek 3 éves koráig.

Terhességi támogatás

A terhesség 13. hetétől a szülésig a kismamák terhességi támogatásban részesülhetnek. Januártól ez is picit magasabb, az egynapi támogatás maximális összege 11,944 euró, vagyis egy 30 napot számláló hónapban legfeljebb 358,40 eurót, egy 31 napos hónapban pedig legfeljebb 370,30 eurót fizet a Szociális Biztosító. A diáklányok szükség esetén terhességi ösztöndíjat intézhetnek, ennek összege 200 euró. Ezt már nem az SP folyósítja, hanem az a közép- vagy főiskola, ahol a diáklány tanul.

Születési támogatás

Létezik születési támogatás is – egyszeri juttatásról van szó, amit az édesanyának a szülés után fizetnek ki. Ez nem függ a létminimumtól, az összege az újévtől nem módosult. Az első három szülés esetében 829,86 euró jár minden gyermek után, a negyedik és minden további szülés esetében 151,37 euró, és a juttatást 75,69 euróval minden gyerek után megtoldják, ha többes ikrek születnek. Aki többes ikrekről gondoskodik, évente egyszer jogosult 110,36 euróra.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?