Adózási kötelességek

adózás

Szlovákiában jelenleg nem létezik örökösödési adó – eltörölték 2004-ben az adóreform keretében. A jövedelemadóról szóló törvény értelmében nem kell adót fizetni sem az ajándékozás, sem az öröklés útján szerzett ingatlan, lakás, nem lakás célú helyiségek után. Más a helyzet, ha eladjuk az örökrészünket.

Az egyenes ágon megörökölt ingatlan eladásából származó bevétel mentesül az adó alól, ha az ingatlan legalább 5 évig az örökhagyó tulajdonában volt. Ugyancsak nem kell adózni, ha az örökös 5 év után értékesíti a megörökölt házat vagy lakást. Ha valaki korábban adja el az ingatlant, adót fizet, melyet az ingatlan beszerzési és eladási ára közötti különbözete alapján számítanak ki. Le lehet vonni mindent, amit az ingatlanba fektetett, vagyis az ingatlant eladó személy csak a haszonból adózik. Ha nem egyenes ágon való öröklésről van szó, az ingatlan eladása esetén szintén van lehetőség adómentességre – attól függően, az örökös mennyi ideig birtokolta, illetve milyen hosszú ideig rendelkezett ott állandó lakhellyel.

Ingatlanadó

Ingatlanadó-bevallást azonban készíteni kell, mégpedig az adózási kötelesség kialakulásától számított 30 napon belül be kell nyújtani az illetékes községi hivatalba, és a kiszabott ingatlanadót is be kell fizetni. Az adózási kötelesség akkor jön létre, amikor a bíróság által jóváhagyott hagyatéki végzés jogerőre emelkedik. Problémák esetén, ha a hagyatéki eljárás túl bonyolult, és belátható időn belül nincs esély lezárni, a község utólag is kiszabhatja az adót. Amennyiben nem lehet egyértelműen megállapítani, kinek kell az adót befizetnie, akkor általában az a jogi vagy természetes személy számít adóköteles személynek, aki az ingatlant ténylegesen használja. Ha több örökös, azaz több társtulajdonos van, mindegyikük készít adóbevallást a saját tulajdonrészének megfelelően. Ha sikerül megegyezni, kijelölhetnek egy közös képviselőt, aki mindegyikük nevében kidolgoz egy közös adóbevallást.

Bérbeadás

Sok idős személy úgy próbál bevételre szert tenni, hogy bérbe adja a lakását, házát, vagy annak egy részét, sokszor csak egy szobát. E célból a bérbeadónak az adóhivatalban regisztráltatnia kell magát. Ha a bérbeadó meghal, a halálával a bérleti szerződés érvényét veszíti, és ha a bérlők nem állapodnak meg az örökösökkel, el kell hagyniuk az ingatlant. Az adóhivatal tájékoztatása szerint, ha olyan esemény következik be (például halál), mely maga után vonja a regisztráció megszüntetését, erről 30 napon belül kell tájékoztatni az adóhivatalt. Miután az adóhatóság dönt arról, hogy valakit kihúznak az adóalanyok jegyzékéből, erről írásos határozatot ad ki, s annak a kézhez vételétől számított 15 napon belül vissza kell adni az adóhatóságnak a regisztrációról szóló bizonylatot.

Adóbevallás

Ha az elhunytnak volt állása és/vagy vállalkozó volt, a halálától számított 3 hónapon belül az örököse köteles adóbevallást készíteni. Az adóhivataltól kérhető halasztás, amennyiben az örökös azt 15 nappal a határidő lejárta előtt kérvényezi. A munkaadó a hozzátartozóknak, illetve az örökösnek köteles kiállítani az adóbevalláshoz szükséges dokumentumokat, elsősorban igazolást az elhunyt adózott bevételeiről.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?