Roham a maszkokért, már a buszrendeletre is felével nőtt a kereslet

roham a maszkokért

Három hete ugrott meg a kereslet a maszkok iránt, s tegnap már érzékelték a következő napokban várható rohamot az árusító helyeken. Szombattól zárt helyen kötelező a maszk viselete - jelentették be tegnap a kormányinfón. 

Török Zsolt, a Győrben is működő országos Maszkpont tulajdonosa a Győri Új Szónak elmondta: tegnap egy órával a kormányinfón hallott bejelentés után már érkezett hozzá néhány üzenet, hogy szükség lesz egy-egy típusból pótlásra. 

„Milliós a készletünk, minden típusból van a raktárban, felkészültünk erre a helyzetre - mondja a tulajdonos. Török Zsolt október 23-án még azt nyilatkozta nekünk, hogy a nyárhoz képest élénkült ősszel a forgalom, de a kötelező maszkviselés idejéhez viszonyítva csak egytizednyit könyvelhetnek el. 

Most újra a maszk ideje jött el, körülbelül három hete fellendült a forgalom és az egészségügyi mutatókkal, a sajnálatos megbetegedések számával arányosan folyamatosan erősödik a kereslet. Amikor pedig a tömegközlekedési eszközökön kötelezővé tették a viseletét, természetesen jó 40-50 százalékkal ugrott meg, és azóta is naponta 5-10 százalékos az emelkedés - árulta el Török Zsolt.

Egy tegnap megjelent statisztikát idézve hangsúlyozta azt is: a maszk 53 százalékkal csökkenti a fertőzés esélyét.  

Nemcsak többet, de egyre jobb minőséget is vesznek az emberek: arányaiban is sokkal kelendőbb az FFP2 maszk, amit korábban inkább csak az Ausztriában a dolgozók vittek, mivel kint már kötelező volt. De vásárolják a három rétegű orvosi maszkot és a dizájnosabb szövetet is, gyerekmaszk pedig épp a legjobban fogyó fajta volt novemberig, mert egyes iskolákban hamarabb bevezették.  

Kérdésünkre a cégtulajdonos leszögezte: nem fog drágulni a termék, nem is volna etikus egy egészségvédelmi termékre szakosodott vállalkozás részéről, ha kihasználná a jelen helyzetet. Vagyis 750 Ft a szövetmaszk, 350 Ft az FFP2 és 80 Ft a sima orvosi maszk. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?