Kép: Facebook/Babicsek Bernát
Megmenthették volna Babicsek Bernát életét?
A Blikk úgy tudja, a tragikusan fiatalon, értelmetlen baleset következtében elhunyt színész otthonában a tragédia napján megszólalt a riasztó, amely az egyik biztonságtechnikai céghez volt bekötve.
Mint ismert, a színészként és zenészként is sikeres fiatal művész az elmúlt év utolsó éjszakáján hunyt el, feltehetően füst- vagy szén-monoxid-mérgezés következtében. Az eddigi adatok szerint a színész főzött otthon, ám elaludhatott, a konyhában pedig kigyulladt valami, amely a tragédiát okozhatta. A lap információi szerint a házban működött a riasztó, amely jelzett is, a szolgáltató munkatársai pedig megjelentek a helyszínen, de nem találtak semmit, ami arra utalt volna, hogy bármi gond lenne.
Három óra körül mentek ki a cégtől, mert riasztást kaptak. Nem láttak semmi gyanúsat vagy furcsát, ezért el is mentek a helyszínről – árulta el a színész egyik ismerőse.
A család is tudni szeretné, hogy mi történt azon a tragikus napon, de nem vádaskodnak, nem okolnak senkit. Nem szeretnének botrányt, senkire nem akarnak ujjal mutogatni. Összetörtek és gyászolnak – tette hozzá.
A teljes cikk itt olvasható.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.