Lemezvágó ollóval a ruhájában tolt két biciklit

b

Egy ottani munkásszálláson élő férfi Hegyeshalomban, egy ukrán állampolgár pedig Győrben próbált kerékpárt lopni az elmúlt hetekben. Mindketten lebuktak: az egyik esetben a polgárőrség, a térfigyelő kamera és a helyi összefogás segítette a rendőrök munkáját, a másikban pedig a városrendészet.

Október első hetében egy idős hegyeshalmi férfi hívta a hegyeshalmi polgárőrséget azzal, hogy valaki ellopta a kerékpárját. Pár percre rakta csak le a bejárati kapu mellé, amíg beugrott a lányához. A kétkerekűt már több mint húsz éve vette, s korábban két rendszerben is regisztrálták. A polgárőrök a település térfigyelő kameráit visszanézve látták a kerékpárlopás. A közeli üzletben dolgozók is felfigyeltek az illetőre, akik személyleírással információt tudtak adni az elkövetőről. A polgárőrség megkeresték a szolgálatban lévő körzeti megbízottakat, akiknek sikerült azonosítani az elkövetőt, és akinél meg is találták a kerékpárt. Így a kétkerekű másnap vissza is kerülhetett tulajdonosához. Az elkövető ellen szabálysértési eljárás indult. A bringa nem képviselt nagy értéket, nem volt modern sem, de az idős embernek sokat jelent – jelezte Tóth Gyula, a Hegyeshalmi Polgárőr Egyesület elnöke. Az Új Szó kérdésére elmondta: egy munkásszálláson élő, a környéken munkát vállaló férfi volt a tolvaj.

A térfigyelő kamerák sokat segítenek a bűncselekmények és szabálysértések felderítésénél Hegyeshalomban – mondta Tóth Gyula, a helyi polgárőrség vezetője.

Hegyeshalomban egyébként figyelnek, hogy jó minőségű felvételekre képes kamerákat szerezzenek be, a már működőek például öt megapixeles IP-képrögzítők. A rendőrség egyébként havi szinten kéri a felvételeket, rengeteget segít például a balesetek visszanézésénél.

Szeptember közepén a győri városrendészet járőrei tettek bejelentést a rendőrségre, hogy a Bisinger József sétányon egy feltételezett kerékpártolvajt tartanak vissza. Két férfire figyeltek fel, akik közül az egyik két kerékpárt tolt, a másik pedig mellette biciklizett. Szolgálati járművüket meglátva utóbbi hirtelen elhajtott a vasútállomás irányába, míg gyalogos társa a közeli parkban próbált meg elbújni. A kétkerekűeket toló férfit sikerült megtalálniuk, egy fa mögött bújt el. Ruhájából egy lemezvágó ollót dobott a földre, ezért őt az egyenruhások kiérkezéséig visszatartották. A 48 éves ukrán állampolgárt előállították, ahol elismerte, hogy a két biciklit egy Révai Miklós utcai kerékpártárolóból lopta el. A férfi tartózkodási helyén másik két kerékpárt találtak az egyenruhások, amelyek eredetét a nyomozás keretében vizsgálják.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?