Egyre több a műfenyő, de még sok a csomagolópapír

karácsony
Magyarország |

A nagy többségnél húst hússal, a maradék a fagyasztóba kerül. A kétharmadnál a csomagolópapír egyből megy a szemétbe. Megállapítások egy karácsonyi felmérésből. 

A magyarok karácsonyi szokásairól az IKEA Magyarország megbízásából az IPSOS piackutató cég készített felmérést idén novemberben, a reprezentatív kutatással. Erről az MTI számolt be.  
Magyarországon a megkérdezettek 45,8 százaléka műfenyőt vásárol karácsonyra, a válaszadók 36 százaléka vágott, 8,8 százalékuk pedig visszaültethető, földlabdás fenyővel ünnepel - derül ki a jelentésből.
A kutatás szerint a faállítási szokások mellett az is látszik, hogy a magyarok továbbra is inkább tradicionálisan húsos ételeket főznek az ünnepek alatt. A megkérdezettek 27 százaléka állítja, hogy soha nem főz húsmentesen karácsonykor, 51 százalék viszont néha ugyan húsmentes fogással is készül, de nem ez a fő szempont a menü kitalálásakor. Csupán a válaszadók 12,7 százaléka nyilatkozta, hogy minden évben húsmentesen főz, és hozzájuk csatlakozik a megkérdezettek további 8,1 százaléka, amennyiben vegetáriánus vagy vegán vendég érkezik hozzájuk. A húsmentes karácsony iránti nyitottság leginkább a 18-26 év közötti fiataloknál figyelhető meg a kutatás szerint. 
Kiemelték, a magyarokra nem jellemző a karácsonyi ételpazarlás vagy az ünnepek alatt megemelkedett élelmiszer-hulladék előállítás. Ugyanis a válaszadók 41,7 százaléka lefagyasztja, és később fogyasztja el a karácsonyról megmaradt fogásokat, míg a felmérésben résztvevők 36 százaléka saját bevallása szerint úgy főz, hogy egyáltalán nem is hagy maradékot. 
A kutatásból azonban az is kiderült, hogy a válaszadók 66 százaléka általában klasszikus karácsonyi csomagolópapírt használ, ami az ajándékról letépve sokszor egyből a szemetesben landol. Ugyanakkor megállapították, hogy a magyarok 44,6 százaléka dönt olyan ajándéktasak vagy ajándékdoboz mellett, amit a következő évben újra használni lehet. Sőt minden tizedik ember már kifejezetten újrahasznosítható csomagolópapírt vásárol. A megkérdezettek mindössze 13 százaléka állítja, hogy inkább be sem csomagolja az ajándékokat. 
Hozzátették, a válaszadók 54 százaléka, bevallása szerint néha készít saját kezűleg ajándékot, használt darabokban azonban nem szívesen gondolkodnak, a megkérdezettek 64 százalékuk soha nem szokott másodkézből ajándékozni. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?