Spanyolország továbbra is kizárja az uniós mentőcsomagot

Madrid |

<p>Spanyolország, adósságválságának mélyülése ellenére, továbbra is kizárja egy uniós mentőcsomag igénybevételét.</p>

Luís de Guindos gazdasági miniszter az állami RNE rádióadónak nyilatkozva kifejtette: Spanyolország helyzete lehetővé teszi, hogy problémáit maga oldja meg. Ugyanakkor azt is hozzátette, hogy a pénzügyi piacok jelenlegi helyzete és a spanyol államkötvények kockázati felára tartósan nem elviselhető az ország számára.
A spanyol államkötvény-hozamok a napokban erőteljesen nőttek, megközelítve 2011 novemberi csúcsukat.
Összességében 27 milliárd eurós hiánymérséklő költségvetési tervet mutatott be múlt pénteken a spanyol kormány; a terv a központi kormány számara a GDP 3,5 százalékában, a regionális kormányzatoknak a GDP 1,5 százalékában, a helyi önkormányzatoknak a GDP 0,3 százalékában határozza meg az idei hiányküszöböt, vagyis összesen GDP-arányosan 5,3 százalékos államháztartási hiányt irányoz elő a tavalyi 8,5 százalék után.
A tervezet szerint a kormányzati költségcsökkentés az idén mintegy 17 milliárd eurót tesz majd ki. A kiadásmérséklés keretében a minisztériumok költségvetését átlag 16,9 százalékkal csökkentik, és befagyasztják a közalkalmazotti béreket. Ugyanakkor az adóemelések pótlólagos 12,3 milliárd eurót hoznak idén az államkincstárnak: a társasági adóbevételeket 17,8 százalékkal, a személyi jövedelemadóból származó bevételeket 4,3 százalékkal várják emelkedni a tervezet szerint. Ezenkívül a külföldről hazautalt összegekre is különadót vetnek ki, amelyből 2,5 milliárd eurót remélnek 2012-ben. A tervet várhatóan júniusban fogadja el a parlament.
A spanyol központi bank az év egészére 1,5 százalékos GDP-visszaesést vár, a munkanélküliség jelenleg megközelíti a 23 százalékot.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?