Őstermelők és feldolgozók az üzletláncok ellen

Pozsony |

<p>Az őstermelők és az élelmiszeripari cégek gyakran érvelnek azzal, hogy míg ők az alacsony felvásárlói árak miatt veszteséggel dolgoznak, az üzletláncok busás haszonnal adják tovább a termékeiket, ráadásul egyre több külföldi élelmiszert hoznak be. Hogy ezt bebizonyítsák, átláthatóbbá szeretnék tenni a statisztikai kimutatásokat.</p>

A szlovákiai mezőgazdasági termelők és élelmiszergyártók átláthatóbbá kívánják tenni az élelmiszer-láncolatot, azt szorgalmazva, hogy az őstermelőkön és a feldolgozókon kívül az üzletláncok gazdasági adatait is vonják be a különböző statisztikai kimutatásokba. A Szlovák Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Kamara (SPPK), a tejszövetség, a baromfiszövetség és a földművelésügyi tárca már meg is egyezett az ezzel kapcsolatos lépésekben.

A földművelésügyi tárca és a Szlovákiai Tejszövetség képviselői az elképzelésükről tájékoztatták a Statisztikai Hivatalt és az üzletláncokat is. „Jelenleg a tejjel és tejtermékekkel, a baromfihússal, a sertéshússal és egyéb hústermékekkel kapcsolatos mennyiségi és a minőségi mutatókat csak az őstermelőknél és a feldolgozóknál követi figyelemmel a Statisztikai Hivatal. Emiatt a kereskedőknél nem készülnek hivatalos és pontos kimutatások. Ezen akar a kamaránk változtatni” – mondta lapunknak Jana Holéciová, az SPPK szóvivője. Szerinte az üzletláncok saját kimutatásai nem összeegyeztethetők a Statisztikai Hivatal által használt módszerekkel. „Emiatt például nem tudni pontosan, hogy melyik üzletláncban mekkora is a hazai termékek aránya. Ezt a kimutatást is egységes módszertani eljárás alapján kellene összeállítani, tehát úgy, hogy valamennyi üzletláncnál azonosak legyenek a statisztikai elemzések feldolgozásához biztosított és megkövetelt adatok” – magyarázta az SPPK szóvivője. Az egységes kimutatási rendszer összeállításának legfőbb szorgalmazója a földművelésügyi tárca.

Az új rendszerben tökéletesíteni kell az egyes üzletláncok adatbázisait. A részletmutatóknak pontosaknak kell lenniük, hogy a végelszámolásnál azonos módszerrel lehessen összegezni a hivatalos adatokat. „Az új statisztikai módszer bevezetését szorgalmazók úgy vélik, hogy a kimutatások készítésének ez a formája nem kerül többe a jelenleginél, tehát még anyagi megtakarításról is beszélhetünk. Ugyanakkor ezzel Szlovákia közelebb kerülne az Európai Unió több államához, ahol a hivatalos mezőgazdasági és élelmiszeripari beállítottságú statisztikákat az üzletláncok bevonásával készítik” – erősítette meg Holéciová.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?