Mentőövet dob a kormány a szlovákiai méhészeknek

Pozsony |

<p>Szlovákiában egyre többen érdeklődnek a méhészet iránt, az üzleteket azonban továbbra is elárasztja az olcsó, ám rendkívül silány behozatal. A földművelésügyi tárca szerint az ágazatnak a versenyképesség fenntartásához állami támogatásra van szüksége, amire tegnap a kormány is rábólintott.</p>

A „Szlovákiai méhészet stabilizációs és fejlesztési terve” egy teljesen új támogatási program, amelynek köszönhetően az elkövetkező három évben évente nagyjából 1,2 millió eurót osztanak szét a méhészek között. „Annak ellenére, hogy jelenleg az elmúlt húsz év legnagyobb szlovákiai méhállományával büszkélkedhetünk, és az Európai Unión belül Szlovákia azon kevés tagállam közé tartozik, ahol növekvő tendenciát mutat a méhállomány, a méhészek támogatását már nem halogathattuk tovább” – indokolta a program elfogadását Gabriela Matečná földművelésügyi miniszter. Szerinte a támogatásokkal azt is szeretnék elérni, hogy a fiatalabb generáció közelebb kerüljön az ágazathoz, hiszen a jelenlegi méhészek átlagéletkora meghaladja a hatvan évet, ami rosszabb adatnak számít még a mezőgazdaságban tevékenykedők átlagos életkoránál is.

A támogatást a kisebb méhészszövetségek is igényelhetik, ez így többekhez juthat el. Az Európai Bizottság az éves szlovákiai támogatáshoz, azaz az 1,2 millió euróhoz egyébként csaknem 590 ezer euróval járul hozzá. Módosul a méhészév meghatározása is. A tizenkét hónapos időszak az új rendelet értelmében hivatalosan augusztus elsejével kezdődik, és a következő év július 31-éig tart. A támogatásokra vonatkozó rendelet idén június 1-jén lép hatályba, és a 2019/2020-as idényig érvényes. A kérelmezők a támogatási igényeiket az Agrárkifizető Ügynökségnek (PPA) a naptári év május 31-éig kötelesek benyújtani. A minisztérium támogatni kívánja a méhészkedéssel kapcsolatos szemináriumokat, kiállításokat, valamint a szakköri tevékenységet is.

„Jó hír, hogy a szlovákiai méhészekre az elkövetkező időszakban jobban odafigyel a minisztérium. Ugyanakkor hatékonyabban kellene népszerűsíteni a hazai előállítású mézet, mert az üzletekben sok a behozatalból származó méz, ezek minősége pedig egyáltalán nem közelíti meg a szlovákiai termelők által előállított méz minőségét” – mondta lapunknak Rudolf Moravčík, a szenckirályfai Méhészeti Múzeum vezetője. Tavaly hivatalosan 17 859 méhészt jegyeztek Szlovákiában, akik együttesen csaknem 292 ezer méhcsaládról gondoskodtak. Egy évvel korábban 17 ezer volt a méhészek száma, 278 ezer méhcsaláddal. (sb)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?