Mennyit fogunk fizetni a távfűtésért?

Pozsony |

<p>Mennyit fizetünk jövőre a távfűtésért? A látszólag egyszerű kérdésre egyelőre a Szlovák Hőszolgáltatók Szövetsége (SZVT) is képtelen válaszolni, hiszen továbbra sem tudják, milyen összeget fizetnek a földgázért, ami a lakossági hőszolgáltatás árának mintegy 70 százalékát teszi ki.</p>

A hatályos törvények alapján október 31-ig be kell nyújtanunk az áremelési javaslatainkat az Árszabályozási Hivatalhoz” – állítja Jozef Krázel, a hőszolgáltatók szövetsége (SZVT) igazgatótanácsának alelnöke. Szerinte azonban eddig az időpontig sem tudták meg, hogy számukra mennyivel is növelik a gáz árát, így képtelenek voltak objektíven felmérni a jövő évi áremelések mértékét. Emiatt az árakat az árszabályozási hivatal által ajánlott árszint alapján szabták meg. A jövő évi árakról az elkövetkező időszakban azonban további tárgyalásokra számítanak. „Azt sem zárjuk ki, hogy 2009-ben esetleg ugrásszerűen is nőhetnek az árak” – állítja Krázel.

A legnagyobb problémát az említett társaságok számára a nemrég elfogadott ártörvény jelenti, amely szerint a társaságok áremelési javaslatát a cégek által összehívott közgyűlésnek kellene elfogadnia. Az SZVT úgy látja, az említett rendelkezés számukra elfogadhatatlan. Miroslav Obšívaný, a szövetség elnöke mindezt azzal magyarázza, hogy a hőszolgáltatóknak évente október végéig kell megtenniük az áremelési javaslatukat. A javaslatokról szóló közgyűlés képviselőit azonban a gyűlés előtt harminc nappal kell értesíteni az áremelési javaslatról. Szeptemberben ugyanakkor még nem lehet tudni, hogy a hőszolgáltatók költségei mennyivel is nőnek. Így ha október végéig szeretnék megtenni az áremelési javaslataikat, akkor nem vehetik figyelembe a hőszolgáltatás árát 70%-ban befolyásoló gázköltségek növekedését.

Az előzetes jelentések szerint azok a távhőszolgáltatók, amelyek idén a januári árszintből indultak ki, vagyis nem növelték az áraikat, az elkövetkező időszakban valószínűleg magasabb árakat szabnak az ügyfeleiknek – állítja Miroslav Obšívaný, az SZVT igazgatótanácsi elnöke. Több olyan szolgáltató is van azonban, amely idén szeptemberben vagy novemberben emelte a díjait. Ez utóbbiak jövőre csökkenthetnék az árakat. Az előzetes jelentések szerint az árait jövőre a pozsonyi és a nyitrai hőszolgáltató is csökkenthetné. Obšívaný szerint is rendkívül nehéz azonban meghatározni, hogy mely szolgáltatók kínálják jövőre drágábban a szolgáltatásaikat.

A hőszolgáltatók arra számítanak, hogy megismétlődik az idei helyzet, és jövőre ugyanúgy több esetben is az év folyamán kell emelni a hőszolgáltatás díjszabását. Obšívaný azt állítja, hogy az általuk előterjesztetett árakat az árszabályozási hivatal nem fogadja el, így ezeken módosítaniuk szükséges. A hőszolgáltatók szerint manapság ugyanis csak az általuk nyújtott szolgáltatás fix ára ismert, ami a költségeik alig 30 százalékát teszi ki. Az SZVT arra számít, a távhőszolgáltatás ára jövőre elsősorban a szénnel fűtő szolgáltatók ügyfeleinél nőhet. Az elemzők azonban azt sem zárják ki, hogy az egyre drágább távhőszolgáltatás miatt a panelházak részéről is csökkenhet a kereslet, ami az új nyílászárók eredménye is lehet. Jozef Krázel megjegyezte, információik alapján a jövő évre szóló kereslet már most 5-7%-kal csökkent. A hőszolgáltatók számára problémát jelent a többi szabta meg az árakat. (s, mi)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?