Mától olcsóbban telefonálhatunk

<p>Július elsejétől, azaz mától tovább csökkennek a roaming árai az Európai Unió 27 tagországában. A hazai mobilszolgáltatók a nyári hónapokban nemcsak az uniós országokban kínálnak kedvező árakat, hanem az olyan népszerű tengerpartokon is, mint Törökország, Tunézia, Horvátország vagy Egyiptom.</p>

Az Orange, az O2 és a T-Mobile kínálatában csökkentek a roaming díjai. Az uniós rendelet értelmében minden szolgáltató köteles olyan csomagot biztosítani az ügyfeleinek, amelyben a maximalizált árak vannak.

Ennek értelmében az uniós országokból telefonáló ügyfél az egyperces hívásért nem fizethet többet 0,46 eurónál, a hívásfogadás ára pedig nem kerülhet többe 0,18 eurónál (a kerekített árak adóval együtt értendők). A kimenő hívások esetében az első pillanattól kezdve másodperc alapú, míg a fogadott hívásoknál 30+1 (az első fél percet ki kell fizetni, majd ezt követően másodpercenként ketyeg az óra) alapú számlázást köteles alkalmazni a szolgáltató. A rövid szöveges üzenetek ára 0,11 euró, az adatforgalom ára pedig legfeljebb 0,80 euró lehet megabájtonként. Új szabály, hogy a szolgáltatók kötelesek bevezetni az adatkorlátot, így a külföldi internetezésért az ügyfél nem fizethet többet, mint 50 euró (egy számlázási időszakban). Mielőtt eléri az ügyfél ezt a határt, a szolgáltató köteles erről SMS-ben értesíteni az ügyfelet. Az Orange 70%-nál küldi a figyelmeztető üzenetet, a T-Mobile és az O2 80%-nál figyelmeztet. Amint eléri az ügyfél a 100%-ot, a szolgáltató köteles letiltani az adatforgalmat.

Figyelni kell azonban arra, hogy ezek az árak csak alapesetben érvényesek, így ha valaki valamilyen akciós roaming-csomagra fizet elő, akkor lehetnek olyan szolgáltatások, amelyek ennél drágábbak, de olyanok is, amelyek olcsóbbak. Nyaraláshoz azonban érdemes az akciós csomagok közül válogatni, mivel ezek sokszor ingyenes hívásfogadást tesznek lehetővé a népszerű nyaralóhelyeken.

A T-Mobile például 30 percnyi fogadott hívást engedélyez havonta a nyári akcióban, az Orange is 60 percnyi hívásfogadást tesz lehetővé az egyik akciós csomagban, az O2 ügyfelei pedig ingyenes MMS-eket küldhetnek a nyaralásról (az O2 számokra). De az akciós ajánlatokat érdemes alaposan áttanulmányozni, mivel előfordulhat, hogy sok szolgáltatás drágább. Előfordulhat, hogy egy 160 karaktert tartalmazó SMS drágább, mint a képpel, hanggal és 1000 betűnyi szöveggel színesített multimédiás üzenet. A pontos tarifákról, valamint az egyes országokban érvényes árakról a Digitália jövő heti számában olvashatnak.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?