Már hivatalos: 6,2 %-ot zuhanhat a gazdaság

Pozsony |

<p>A pénzügyminisztérium kedden ismertetett előrejelzése szerint Szlovákia gazdasági összteljesítménye minden eddigi várakozást alulmúló módon idén 6,2 százalékkal esik vissza. Ján Počiatek pénzügyminiszter közölte, jövőre viszont 1,1%-kal, 2011-ben 3,4%-kal, 2012-ben pedig 4,8%-kal nőhet. A Szlovák Nemzeti Bank (NBS) szerint viszont a hanyatlás mértéke „csak” 4,2 százalék lesz.</p>

Ivan Šramko, a jegybank elnöke a két prognózis közötti jelentős különbséget azzal magyarázta, hogy a nemzeti bank a május közepéig napvilágot látott adatokból indult ki, a pénzügyi tárca pedig már a június eleji információkat is figyelembe vette. „A gazdaság kisebb teljesítménye a nagyobb munkanélküliségben és a foglalkoztatottság csökkenésében mutatkozik meg” - mondta Peter Ševčovic, a jegybank monetáris tanácsának tagja. A nemzeti bank idén éves szinten 11,5 százalékos, jövőre pedig 12 százalékos munkanélküliséggel számol. A pénzügyi tárca ennél pesszimistább: idén 12,5%-os, 2010-re pedig 13,4%-os munkanélküliséget jövendöl. A pénzügyminisztérium szerint augusztus végére kidolgozzák a 2009-es állami büdzsé aktualizált verzióját. A Fico-kabinet az év elején a minisztériumok szintjén 340 millió eurót takarított meg, ám ezt már elköltötte roncsprémiumra, a szlovák vasutak és a Slovenské Lesy erdővállalat dotációjára. Robert Fico miniszterelnök szerint ha szükséges, akár újabb 10-15 százalékos kiadáslefaragást hajthatnak végre, ami a gazdasági tárca szerint kétséges. Ján Počiatek nem volt hajlandó nyilatkozni arról, hogy jövőre az állami alkalmazottaknak bérbefagyasztást hajtanának végre, azt azonban megjegyezte, a bérkiáramlás nem haladhatja meg a termelékenység növekedési ütemét. Márpedig a produktivitási mutatók idén romoltak, tehát nem zárható ki a korábban már meglebegtetett bérbefagyasztás.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?