Lejtőre került a hazai állattenyésztés

Pozsony |

<p>Az elmúlt hónapok rendkívül kedvezőtlen időjárása miatt az idei termés jóval elmarad a várttól. Milyen hatása lesz ennek az állattenyésztésre és a húsárakra?</p>

A szakemberek szerint szinte semmilyen. Az ok rendkívül egyszerű: a szlovákiai állatállomány az elmúlt években drasztikus mértékben zsugorodott, így kevesebb takarmány is elegendő lesz.

A kiadós esőzések és az árvíz miatt a búza 60 ezer hektáron károsodott jelentősebb mértékben, ami 4 tonnás hektáronkénti átlaghozamnál több mint 240 ezer tonnás kiesésnek számít – nyilatkozta lapunknak Marian Uhrík, a takarmánygyártók, -tárolók és felvásárló társaságok szakmai szövetségének az elnöke. Az árpa esetében szerinte csaknem 28 ezer hektárnyi terület szenvedett komoly károsodást, ebből kifolyólag a kiesés körülbelül 110 ezer tonnára tehető. Olajrepcéből 74 ezer tonnával, napraforgóból 54 ezer tonnával, kukoricából pedig csaknem 245 ezer tonnával lesz kevesebb a vártnál.

„Olyan eseteket is jelentettek szövetségünknek, hogy az üzemek egyszerűen nem is tudták elvégezni a vetési munkálatokat, vagyis további termőterületekről nem takaríthatják be a termést. A kukoricára vonatkozólag csaknem 22 ezer hektárról van szó, ez pedig azt jelenti, hogy a már jelzett mínuszhoz még vagy 134 ezer tonnányi járul. A búzánál 15,4, az árpánál 17, a kukoricánál pedig mintegy 30%-kal várható kisebb termés a tavalyinál” – állítja Uhrík.

A jelentős kiesések ellenére nincs veszélyeztetve az állatállomány takarmányozása. Az éves takarmányfogyasztás szinte hihetetlen mértékben, 650 ezer tonnára esett vissza, s ennek a mennyiségnek az előállításához 430 ezer tonnányi sűrűn vetett gabonafélére és kukoricára van szükség. Tíz évvel ezelőtt még 1,305 millió tonnányi keveréktakarmányt állítottak elő, mintegy 850 ezer tonna sűrűn vetett gabonaféléből és kukoricából. Mindez az állatállomány jelentős zsugorodásával magyarázható. A sertésállomány az elmúlt tíz évben a felére esett vissza. 2000-ben még 1,488 millió sertést tenyésztettek az országban, tavaly pedig mindössze 740 ezret. A sertéseknek előállított takarmánymennyiség a tíz évvel ezelőtti 675 ezer tonnáról a tavalyi 214 tonnára esett vissza. A szarvasmarha-állományt illetően valamivel mérsékeltebb volt a hanyatlás. Tíz évvel korábban Szlovákiában még 693 ezer darabot számolhattunk össze, tavaly már csak 472 ezret.

A gabonaárak vélhető alakulásával kapcsolatban Uhrík elmondta: a mezőgazdasággal foglalkozók csak reménykedni tudnak benne, hogy valamelyest kompenzálják számukra az árvíz okozta kieséseket. „Az árak egy bővebb térségben, minimum az európai régióban alakulnak, nem pedig kizárólag Szlovákiában. Itt mindenképpen szükséges megjegyezni, hogy a miénkhez hasonló károk nem keletkeztek Németországban és Franciaországban sem, így remélhetőleg nem kell különösebb gabonaár-emelkedéssel számolni” – vallja Uhrík.

Sokkal pesszimistábban vélekedik a hazai állatállomány várható alakulásával összefüggésben. „Véleményem szerint nem lehet felemelkedésre számítani. Ebben az ágazatban a befektetések hosszabb távúak, mint a növénytermesztésre fordítottak. És ami nagyon lényeges: ezek a befektetések eléggé bizonytalanok. Az állattenyésztést az utóbbi években már megpróbálták fellendíteni különböző eszközökkel, eddig azonban eredménytelenül. Európai viszonylatban a szlovákiai állattenyésztés piaca rendkívül kicsi, s ebből eredően bármilyen változás jelentős mértékben befolyásolhatja a tenyésztők munkáját” – vélekedik Uhrík. (Susla Béla)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?