Lassulunk, de még növekszünk

Pozsony |

<p>Enyhén&nbsp;lassuló, ám még mindig gyors gazdasági növekedés, jóval több munkalehetőség, csökkenő árak, növekvő lakossági fogyasztás &ndash; az elemzők szerint továbbra sincs okunk panaszkodni a szlovák gazdaságra, amelyre idén is több mint 3 százalékos bővülés vár.&nbsp;</p>

Szlovákiának az idei első negyedévben már nem sikerült túlszárnyalnia a tavalyi utolsó negyedéves rendkívül dinamikus gazdasági növekedést. A Statisztikai Hivatal tegnap közzétett gyorsjelentése szerint az ország gazdasága az idei első negyedévben 3,3 százalékkal bővült a múlt év azonos időszakához képest, míg az elmúlt év három utolsó hónapjában 4,3 százalékos gyarapodást mértek. Ehhez azonban hozzá kell tenni, hogy ez utóbbi az elmúlt öt év legdinamikusabb növekedése volt, így az elemzők sem számítottak arra, hogy ezt idén sikerül túlszárnyalni. 

Kevesebb támogatás 

„Idén is dinamikus gazdasági növekedés várható Szlovákiában, a tavalyi bővülést azonban nagy valószínűleg már nem sikerül utolérni. Éves szinten 3,2 százalékos növekedésre számítunk” – nyilatkozta Ľubomír Koršňák, az UniCredit Bank elemzője, aki a lassulást azzal magyarázza, hogy idén már nem számolhatunk az uniós támogatások pozitív hatására. A tavalyi növekedéshez ugyanis jelentős mértékben járult hozzá az, hogy az előző programozási időszakból fennmaradt támogatásokat az év végéig fel kellett használni, ellenkező esetben Szlovákia elesett volna tőlük. „A gazdasági növekedés motorjának idén is a belföldi kereslet bővülése számít majd” – tette hozzá Katarína Muchová, a Szlovák Takarékpénztár elemzője. 

Nőtt a foglalkoztatottság 

Az uniós tagországok viszonylatában azonban a 3,3 százalékos gazdasági növekedésért sem kell szégyenkeznünk, hiszen Szlovákia még mindig a legdinamikusabban növekvő országok közé tartozik. Az Európai Unió együttes átlagos növekedése például csak 1,7 százalék volt, Magyarországon pedig még ennél is elenyészőbb, alig 0,9 százalékos növekedést mértek, az elemzők által várt 2,25 százalékkal szemben. A továbbra is jó szlovák mutató meglátszik a foglalkoztatottságon is. A foglalkoztatottak száma az elmúlt egy évben 2,2 százalékkal, nagyjából 50 ezer fővel, 2,294 millióra nőtt. Az egyes ágazatok között azonban látványos különbségek vannak. Míg az elmúlt egy évben a távközlési szektorban és a szolgáltatásokban 5, az iparban 3, az építőiparban pedig 2 százalékkal nőtt a foglalkoztatottak száma, a nagykereskedelemben a dolgozók 5, a kiskereskedelemben és a raktározásban pedig valamivel több mint egy százalékát bocsátották el. 

Csökkentek az árak 

Egyelőre nem panaszkodhatunk az árak alakulására sem. A múlt hónapban 0,4 százalékkal csökkent az átlagos árszint az egy évvel korábbihoz képest. Az elmúlt egy évben a legnagyobb áresést, 4 százalékosat, a közlekedésben mérték, ami elsősorban az olcsóbb benzinnek és a busztársaságok kiélezett konkurenciaharcának köszönhető. Tavaly áprilishoz képest azonban az elmúlt hónapban 2,5 százalékkal olcsóbban juthattunk hozzá az élelmiszerekhez, és csökkentek a rezsiköltségek is. Drágultak ugyanakkor az éttermi szolgáltatások, az alkohol és a cigaretta. „A foglalkoztatottság és a reálbérek növekedésének valamint az olcsóbb energiahordozóknak köszönhetően a lakosságnak több pénze marad a vásárlásra, ami az üzletek bevételein is meglátszik. A lakossági fogyasztás az elmúlt kilenc negyedévben megállás nélkül nőtt” – nyilatkozta Stanislav Pánis, a J&T Bank elemzője. A Statisztikai Hivatal az idei első negyedévre vonatkozó részletes jelentését június 7-én teszi közzé. (mi, TASR)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?