Kelet-Közép-Európa bankszektora továbbra is nyereségesebb

<p>Kelet-Közép-Európa (KKE) bankszektora továbbra is nyereségesebb a nyugat európainál, a régió gazdasági fellendülése a hitelállomány mérsékelt növekedéséhez vezethet, és néhány országban a nem teljesítő hitelek esetében is némi javulást hoz - derül ki az UniCredit Bank legfrissebb régiós elemzéséből.</p>

Az MTI-hez eljuttatott tanulmány szerint a kelet-közép-európai bankok továbbra is jövedelmezőbbek nyugat-európai társaiknál, miközben jövedelemtermelő képességük fenntarthatóbb szinten stabilizálódik. Noha a válság előtti fellendülés éveiben, 2006 és 2008 között az eszközarányos megtérülések átlagosan 2 százalékos szinten voltak, 2010 és 2014 között ez 1,4 százalékot tett ki, 2015-2016-ban pedig 0,8 százalékot érhet el az orosz helyzet hatásaként. Ezzel szemben a német, olasz és osztrák bankok 0,4 százalékos, 0,2 százalékos és 0,4 százalékos szintet érnek el - mutat rá az elemzés.

Az UniCredit szakértői szerint a KKE-régiós bankszektor teljes bevételének mintegy kétharmadát a nettó kamatbevétel, azaz a hagyományos banki tevékenység adja. A szűkülő kamatmarzsok - a betéti és hitelkamat különbözet - következtében azonban a bankok jövedelemtermelő képességének fellendítéséhez létfontosságú lesz más, elsősorban a díj- és jutalékalapú bevételi források növelése.

A tanulmány szerint a jövőben is a hitel marad a legfontosabb banki termék. A régió gazdasági fellendülésével párhuzamosan az elemzők a hitelezés mérsékelt felfutására számítanak, idén ez a régióban 5,1 százalékos, jövőre pedig 7,8 százalékos lehet - írták, azzal együtt, hogy a hitelezés növekedési üteme országonként jelentős eltéréseket mutat. A nem teljesítő hitelek aránya az UniCredit szerint az idén is viszonylag magas marad.

Az elemzés a KKE-régióba Magyarország mellett Bosznia-Hercegovinát, Bulgáriát, a Cseh Köztársaságot, Horvátországot, Lengyelországot, Romániát, Oroszországot, Szerbiát, Szlovákiát, Szlovéniát, Törökországot és Ukrajnát sorolja.

A bank 17 országban van jelen. Világszerte több mint 8600 fiókból álló hálózata több mint 145 000 munkatársat foglalkoztat és mintegy 50 piacra terjed ki. A KKE-régióban az UniCredit működteti a legnagyobb, közel 3500 fiókból álló nemzetközi bankhálózatot Lengyelországgal és Törökországgal együtt.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?