Enyhébb büntetés az üzleteknek

Pozsony |

<p>Sikerült kiharcolniuk a kereskedőknek, hogy a kormány enyhítsen a szerintük rendkívül szigorú élelmiszertörvényen. Szerdán a kormány is megvitatja a jogszabály módosítástervezetét, és ha erre a parlament is rábólint, az üzletek jövő márciustól számíthatnak a büntetések enyhítésére.&nbsp;</p>

A kereskedők szerint azonban a törvény még ezt követően is rendkívül szigorú lesz velük szemben. Az élelmiszertörvény legutóbbi módosítását, amely idén áprilisban lépett életbe, a kereskedők érdekvédelmi szervezeti az elmúlt hónapokban kemény kritikának vetették alá. Az új szabályok szerint ugyanis, ha egy üzlet lejárt szavatosságú terméket árusít, már az első alkalommal nagyjából ezer eurós büntetést szabhatnak ki rá. „Ha az üzletben egy lejárt szavatosságú joghurtot találnak az ellenőrök, a minimális büntetés ezer euró, ha egy éven belül a helyzet megismétlődik, a büntetés 1–5 millió euró között mozoghat. Két lejárt szavatosságú joghurt miatt úgy tekintenek ránk, mint ha valakit meggyilkoltunk volna” – panaszkodott a jogszabály elfogadását követően Pavol Konštiak, a Szlovák Kereskedelmi és Idegenforgalmi Szövetség (ZOCR) elnöke. Nem csoda, hogy a kereskedők minden követ megmozgattak a büntetések enyhítéséért, és mára a kormány is hajlik a kompromisszumra. A földművelésügyi tárca kidolgozta az újabb módosításjavaslatot, amely e héten szerdán kerül a kormány elé. Ha a parlament is rábólint, jövő márciustól enyhíthetnének a büntetéseken, amelyekkel azonban a kereskedők továbbra sincsenek megelégedve. „Az új szabályok szerint az üzleteknek a harmadik súlyos hiba elkövetéséért szabhatnának ki egymillió eurós büntetést. Súlyos hibának számít például, ha az üzlet a szavatossági idő lejártát követően is megpróbál túl-adni az élelmiszeren” – mondta el Zuzana Gulová, a földművelésügyi tárca szóvivője. Vagyis csak annyi történik, hogy az üzletek nem a második, hanem a harmadik hiba esetén számíthatnak akkora büntetésre, amely akár a bezárásukhoz is vezethet, a büntetés nagyságán azonban nem módosítanak. „A büntetésnek fájnia kellene, de nem szabadna megsemmisítő hatásúnak lennie” – vallja Gabriel Csollár, a COOP Jednota üzletlánc elnöke, aki ugyan elismeri, hogy az élelmiszertörvénynek köszönhetően az elmúlt időszakban sikerült kiszűrni a gyanús importőröket, a jelenleg kiszabható büntetések mértéke azonban elviselhetetlen az üzletek számára. A földművelésügyi tárca adatai szerint az idei első félévben a 27 ezer ellenőrzés során 739 lejárt szavatosságú terméket találtak. A kereskedők szerint ez az összes termék alig 0,2 százalékának felel meg, és arra is felhívják a figyelmet, hogy több ezer termék árusítása esetén néha véletlenül is megtörténik, hogy egy-egy lejárt szavatosságú élelmiszer elkerüli a kereskedők figyelmét. A kereskedők érdekvédelmi szervezetei ezért azt javasolják, hogy az élelmiszertörvény módosítása vegye figyelembe azt is, hogy az üzletes szándékosan hagyta kint a polcon a lejárt szavatosságú terméket, vagy véletlenül maradt ott. Az ellenőröknek erről persze egész más a véleményük. „Hála istennek, hogy ilyen szigorú élelmiszertörvényünk van, hiszen ennek köszönhetően Szlovákiában nincsenek olyan élelmiszerbotrányok, mint egyes európai országokban” – mondta Jozef Bíreš, az Országos Állategészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Felügyelet igazgatója. (mi, TASR)
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?