Előbb figyelmeztet, csak aztán büntet az adóhivatal

Pozsony |

<p>Taktikát változtat az adóhivatal. Az azonnali büntetés helyett előbb figyelmeztet az adóbefizetés elmulasztására, amitől azt reméli, hogy a jövőben még több pénzt sikerül behajtania.</p>

„Elnézést a zavarásért, szeretnénk figyelmeztetni, hogy önnek adóelmaradása van. Egyelőre nem szabunk ki büntetést, de kérjük, fizesse be az adóját” – csakhamar ehhez hasonló üzenetekkel bombázza majd az adóhivatal azokat a szlovákiai vállalkozókat, akik nem fizették be időben az adót. A cél, hogy mielőtt büntetnének, figyelmeztetik a cégeket és vállalkozókat, időt adva az adóelmaradás rendezésére.

„Az enyhébb figyelmeztetés, angol nevén a soft warning, lehetővé teszi, hogy a vállalkozók utólag is bevallhassák és befizethessék az adójukat. Figyelmeztetjük a cégeket azonban arra is, ha áfacsalási botrányba keveredtek” – mondta František Imrecze, a központi adó- és vámhivatal igazgatója. Szerinte sok adócsalót már ezzel sikerül jó útra téríteniük. „Néha már az is elég, ha az adócsalókat figyelmeztetjük az ezzel járó kockázatokra. Sokan ugyanis abban bíznak, hogy a hivatal nem tud az adóhátralékukról. Ha erre figyelmeztetjük őket, egy részük egész biztosan befizeti az elmaradását” – vallja az adóhatóság vezetője. A figyelmeztetés azonban sokat segíthet azoknak a vállalkozóknak is, akik egyszerűen csak megfeledkeztek az adózási kötelezettségükről. „Az új rendszer így az államon és a vállalkozókon is segíthet. Míg az előbbi nagyobb adóbevételekre, az utóbbiak kisebb büntetésekre számíthatnak” – tette hozzá Ján Oravec, a Szlovák Vállalkozói Szövetség (ZPS) elnöke.

A központi adó- és vámhivatal az utolsó simításokat végzi a rendszeren. Egyelőre azonban még nem lehet tudni, hogy a figyelmeztetést levélben, e-mailben vagy SMS-ben küldik-e el. František Imrecze szerint az új rendszert az idei első fél évben indítják be. (TASR, mi)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?