Elárasztják a piacot a bizonytalan eredetű tojások

Pozsony |

Idén nem lesz hiány tojásból a húsvéti időszakban – ígéri a Szlovákiai Tojástermelők Szövetsége. A szervezet szerint a hazai termelők egyedül is képesek lennének kielégíteni az ünnepek miatt megugró keresletet, az üzletekben ennek ellenére egyre több az olcsó, ám bizonytalan eredetű külföldi tojás.

A húsvét a tojáspiacon – a karácsonyhoz hasonlóan – csúcsidőszaknak számít, az ünnep előtti napokban alaposan megnő a kereslet a boltokban. „A kínálattal idén nem lesz gond, így minden bizonnyal egyetlen áruházban sem alakulhat ki tojáshiány” – állítja Ľubomír Urban, a Szlovákiai Tojástermelők Szövetségének (ÚHS) a szóvivője. Az üzletláncok ezúttal is akciós termékként szeretnék árulni a tojást, ezzel vonzva be az üzleteikbe a vásárlókat, az elmúlt hetekben így egyre nagyobb nyomást gyakoroltak a beszállítóikra, hogy azok olcsóbban adják nekik a tojást. „A termelők emiatt ezen nemegyszer olyan áron kénytelenek túladni, ami a kiadásaikat sem fedezi, miközben már életbe lépett a tisztességtelen üzleti gyakorlat ellen hozott jogszabály” – tette hozzá Urban.

Az ÚHS szerint valószínűleg idén húsvét előtt is ellephetik a szlovák piacot a behozatalból származó olcsó, de közvetlenül a fogyasztási idő lejárta előtti tojások.

Mindezt mi sem bizonyítja jobban, mint hogy a legkevesebb szlovákiai élelmiszert kínáló üzletlánc már kínál lengyel tojásokat, miközben északi szomszédunknál az elmúlt időszakban több botrányos esetre is volt példa, amikor szalmonellás és fipronil rovarirtó szerrel szennyezett tojások kerültek a piacra

– mondta Urban. Szerinte a vásárlóknak húsvétkor is érdemes a biztonságosabb, SK jelzéssel ellátott hazai tojásokat választaniuk a külföldi helyett. A szlovákiai üzletekben kínált tojások közül egyébként nagyjából minden negyedik külföldről érkezett, a leggyakrabban Lengyelországból, Csehországból, Magyarországról és Hollandiából.

(mi, TASR)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?