Drámai visszaesés a világkereskedelemben

Brüsszel |

<p>Tavaly 12 százalékkal esett vissza a világkereskedelmi forgalom, ami a legnagyobb csökkenés a II. világháborút követő időszakban - közölte szerdán Brüsszelben a Kereskedelmi Világszervezet (WTO) főigazgatója.</p>

Mint Pascal Lamy egy brüsszeli rendezvényen elmondta, a csökkenés  annál is nagyobb, mint amit a WTO még tavaly decemberben prognosztizált. Akkor a szervezet 10 százalékos visszaesést várt a múlt évre az előző évhez képest.
A példátlan méretű visszaesést kommentálva a főigazgató utalt arra, milyen rendkívül fontos, hogy még az idén lezáruljanak a jelenleg egy helyben toporgó, dohai forduló néven ismert a világkereskedelmi tárgyalások.
A globális kereskedelem liberalizálásáról szóló dohai forduló 2001-ben kezdődött elsősorban azzal a céllal, hogy a nemzetközi forgalomban leépüljenek a fejlődő országok kivitelének útjában álló akadályok. A tárgyalásokat régen le kellett volna zárni, de már számtalan halasztás volt, mivel a tárgyaló partnerek nem tudtak megegyezni a legfontosabb kérdésben, a mezőgazdasági vámok és támogatások, valamint az ipari termékekre vonatkozó vámok leépítésének kérdésében.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?