Csicsai Gábor: Foglalkozzunk végre a tejválsággal!

Pozsony |

<p>&quot;Mindenképpen dicséretes, hogy szlovákiai körútján Andrej Kiska államfő felhívta a közvélemény illetve a média figyelmét a tejválságra. Hozzá kell azonban tenni azt a tényt is, hogy ez a gond ezúttal is csak a jéghegy csúcsa a gazdák számára. Hasonlóan rossz, ha nem rosszabb helyzet uralkodik az állattenyésztés többi ágazatában is&quot; - mondta Csicsai Gábor a Híd szakpolitikusa, a földművelésügyi és környezetvédelmi szakbizottság elnöke.&nbsp;</p>

Csicsai elmondta, hogy a vágósertés felvásárlási ára ugyanolyan alacsony szinten mozog, mint a nyerstejé, de a vágómarha,  baromfi, illetve a tojás felvásárlói ára sem kedvezőbb a termelők számára. A hazai vágósertés-fogyasztás nem egész 50 %-át termeljük, és ami még rosszabb alig a felét dolgozzuk fel itthon, ami azt jelenti, hogy a végtermékek mindössze 25%-a származik Szlovákiából. Ezek a gondok nem új keletűek a gazdák már évek óta küzdenek velük és nem lehet kizárólag az itthoni alacsony mértékű tejfogyasztásra, vagy az uniós tejkvóták eltörlésére fogni. Ugyanúgy nem állja meg a helyét az sem, hogy a szlovákiai gazdák hátrányos helyzetét a látszólag alacsonyabb uniós támogatások okozzák.  "Ami a nyerstej alacsony felvásárlási árát illeti, férfiasan be kell ismernünk, hogy a tárca az uniós Kohéziós Alapokból származó forrásokat sajnos az első pillanattól kezdve nem volt képes megfelelően és eredményesen kihasználni a termelési infrastruktúrák átszervezésére, modernizálására. A sokszor nem célirányosan, mondhatni elherdált támogatásokkal nem sikerült sem a termelés – feldolgozás – értékesítés vonalának költséghatékonyságát növelni, amit egyértelműen bizonyítanak a statisztikai adatok is." - hangsúlyozta Csicsai. Egyúttal rámutatott, hogy a szlovákiai mezőgazdaság gyors, átgondolt, az alapoktól történő azonnali megreformálására van szükség. "Hiányzik a piaci versenyképesség, ebből kifolyólag a vidék nem képes sem szociális sem pedig demográfiai feladatait ellátni. Meg kell érteni végre, hogy a Brüsszelből érkező agrártámogatások nem azt a célt szolgálják, hogy egyes befektetői csoportok minél nagyobb éves nyereségre tegyenek szert, nem is a tűzrőlpattant  agrárbárók zsebeit hivatottak megtömni, hanem a vidék megmaradása, a vidéki emberek itthoni megélhetésének biztosítása, az egészséges élelmiszerek – elegendő hazai élelmiszer előállítása az elsődleges szempont és mindezt  a természet és a termelés közti egyensúly fenntartásával" - mondta a parlamenti képviselő.  Csicsai fontosnak tartja, hogy sikerült legalább néhány pillanatra az egész társadalom figyelmét felhívni a tejválságra. Viszont további intézkedéseknek kell következniük a mezőgazdaság megreformálása érdekében. " A kulcsszó a vertikális integráció - vagyis az alaptermelés itthoni feldolgozása és itthoni értékesítése. A vidéki munkalehetőségeket pedig csakis úgy tudjuk növelni, ha a fiatalokat, valamint a kis- és középméretű, családi jellegű gazdaságokat támogatjuk” - véli a Híd szakpolitikusa.  Csicsai elmondta, a támogatásoknak gazdaságilag hosszú távon fenntartható tervezetekre kell irányulniuk. Olyan gazdálkodókat kell segíteniük, akik aktívan együtt tudnak működni, közös befektetésekben gondolkoznak, hozzáadott értékkel bíró helyi termékeket állítanak elő, valamint reális munkahelyeket teremtenek a régióban. "Az elmúlt huszonöt évben sajnos új vásárlói szokások alakultak ki. Az emberek inkább az olcsót veszik, még ha silány is a minősége. Naiv dolog azt gondolni, hogy a szupermarketek hirtelen megváltoztatják a stratégiájukat, és ezentúl egy csapásra  a hazai, jó minőségű termékeket kezdik el forgalmazni. A láncok  könyörtelenül nyereségorientáltak.  Ahhoz, hogy a hazai termékek, termelők piacra juthassanak egyetlen mód van – megfelelő támogatásban részesíteni a vertikális integráció elvén kialakított, termelő - feldolgozó - értékesítő láncokat. Az ilyen jellegű, kizárólag  hazai termékeket forgalmazó láncok létrehozása lehet az effektív megoldás a hazai termelők számára" - hangsúlyozta Csicsai.  
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?