Csempészcigit szívunk

Pozsony |

<p>A folyamatosan dráguló cigaretta miatt látványosan nőtt a dohánytermékek feketepiaca Szlovákiában, milliós károkat okozva az államkasszának, miközben az Európai Unió egészét tekintve tavaly már javult a helyzet.</p>

„Szlovákiában az elmúlt évben 150 millió szál illegálisan forgalmazott cigaretta fogyott, 90 millióval több, mint egy évvel korábban” – derül ki a KPMG könyvvizsgáló társaság legújabb elemzéséből. A dohánytermékek feketepiaca hatalmas károkat okoz az állami költségvetésnek: ha az említett 150 millió szál cigarettát legálisan adták volna el, a szlovák államkasszába a KPMG szerint 19 millió euróval nagyobb összeg folyhatott volna be. A látványos szlovákiai romlás ráadásul szembemegy az uniós trenddel. Az Európai Unió egészében ugyanis tavaly 53 milliárd szál illegális cigaretta fogyott, csaknem 4 milliárddal kevesebb, mint 2014-ben. Szlovákiának azonban még így sincs oka panaszkodni. Ha ugyanis a feketén forgalmazott cigaretta arányát vetjük össze a legálisan eladott mennyiséggel, Portugália mellett Szlovákia áll a legjobban az egész EU-ban. Míg uniós átlagban a dohánytermékekkel folytatott kereskedelem nagyjából tíz százalékát teszi ki a feketepiac, Szlovákiában ez alig haladja meg a 2 százalékot. Csak összehasonlításképpen: Lettországban ez 27, Görögországban 20, Litvániában pedig 19 százalék. Szlovákia azonban a környező országokhoz képest is jobban áll, hiszen a feketepiac aránya Csehországban és Ausztriában 3–4 százalék között mozog, Magyarországon meghaladja a 7, Lengyelországban pedig a 16 százalékot. A KPMG felhívta a figyelmet arra is, hogy egyre nagyobb problémát jelent az uniós tagországoknak a külföldön törvényesen működő gyárakban, általában az Európai Unión kívül eső országokban előállított, a legális hazai kereskedelmi csatornákon nem elérhető cigaretták jelenlétének a megerősödése. Ezek a „duty free” (vámmentes) felirattal ellátott termékek az illegális csempész hálózatokon, a jövedéki adó fizetésének megkerülésével jutnak el a fogyasztókhoz, hatalmas károkat okozva a nemzeti költségvetéseknek. (mi, TASR)
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?