Bős és Mohi is magyar kézbe kerülhet

Pozsony |

<p>A Szlovák Villamos Művek eladásának nyári bejelentése óta sokféle pletyka volt a lehetséges vevőről. A szlovák államnak, 33 százalékos tulajdonosként ugyan elővásárlási joga van, de nincs annyi pénze, hogy élni tudjon vele.</p>

Korábban az elemzők egy része arra számított, hogy végül az oroszok veszik meg a részvénycsomagot. Erre utalt többek között az, hogy az olasz Enel különösen szoros üzleti kapcsolatban van az oroszokkal, 2004-ben ők voltak az első magántulajdonú szolgáltató az ottani piacon. Idén nyáron az orosz Sberbank szlovák leányvállalata adott meglepő módon 870 millió eurós hitelt az olasz cégnek. Szlovákiában ezt sokan úgy értelmezték, hogy az oroszok ezzel vásárlási szándékukat készítik elő. Az ukrán válság elmélyülése és az Oroszországgal szembeni szankciók miatt a Roszatom és más orosz cégek azonban időközben lekerültek a közvetlen vevők listájáról. Politikailag egyszerűen vállalhatatlan lenne egy ilyen lépés. Az elemzők szerint az oroszok azonban nem mondtak le a vásárlásról, vagyis most több ajánlattevőn keresztül is érdekeltek, és próbálják biztosítani pozícióikat (hogy benne lehessenek az erőműbővítésben), függetlenül attól, ki lesz a befutó. Az elmúlt időszak nyilatkozatai alapján az is elképzelhető, hogy az olaszok 66 százalékos csomagját nem egyben veszi meg egyetlen vevő, hanem abból vásárol a cseh ČEZ, valamennyit a szlovák állam, és így juthat egy rész a magyaroknak is. Az MVM 50 milliárd forintos tőkeemeléséről például az október 30-án benyújtott magyar költségvetésben lehetett olvasni. (444.hu, mi)
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?