Beköszöntött a gumiabroncs lecserélésének ideje

<p>Lekoptak a nyári abroncsaik és úgy döntöttek, újakat vesznek, de nem tudják, milyent? A piac manapság számtalan minőségű, mennyiségű és értékű gumit kínál – ezek árát nagyban befolyásolja a márka, illetve az eladó által kínált szolgáltatás.</p>

Kisebb szerencsével egy bizonyos típusú új abroncson több tucat eurót is megspórolhatnak. Elég, ha nem fogadják el az első ajánlatot, és piackutatást végeznek.

Arról sem kellene megfeledkezniük, hogy az abroncsokra nem mindig érvényes az a szabály, mely szerint a drágább automatikusan jobb minőséget jelent. Az árat a gumivásárlással járó különböző kiegészítő szolgáltatások is befolyásolják.

A gumik lecserélésére egyébként már néhány héttel ezelőtt megkezdődött. Szakértők szerint akkor szükséges a téli abroncsok váltása, amikor a nappali hőmérséklet tartósan +7 fok fölé emelkedik. A téli abroncsok ugyanis magasabb hőmérsékleten gyorsabban kopnak, a meleg úttesten ráadásul tapadóképességük is romlik.

Nem mindig kell elhamarkodni a cserét

Mielőtt ellátogatnának a szervizbe, tudják meg, mennyi a várakozási idő. Nagyobb városokban ugyanis gyakran előfordul, hogy néhány napra előre kell időpontot kérni. Kisebb szervizekbe rendszerint már a hívást követő napon vagy aznap is mehetnek.

A gumicserével már csak azoknak kellene várniuk, akik gyakran utaznak az ország északi régióiba, vagy akik ott élnek. A meteorológiai előrejelzések szerint ugyanis áprilisban rövid időre nulla fok körüli hőmérséklet is várható. Azoknak is ajánlott várni, akik hosszú útra készülnek, így elkerülhetik a kellemetlenségeket az úton, ha rosszra fordul az idő.

Olcsó, de megbízható abroncsok

Egy standard, R14-es méretű nyári gumiabroncs ára 30-80 euró között mozog. Az R17-es méret 60 és 150 euró közötti összegért kapható. Mint minden más terméknél, itt is fontos figyelembe venni a vásárlás idejét – szezonon kívül ugyanis mindig olcsóbbak a termékek.

Jelenleg viszont a piacon uralkodó hatalmas kínálat azt eredményezte, hogy az olcsóbb gumi is lehet jó minőségű. Például a nejlevnejsipneu.cz oldalon, amelyet Csehországban és Szlovákiában egyaránt a legnagyobb gumiabroncs-árusító cégként tartják számon, a Doodride márkájú gumiabroncs a legolcsóbbak közé tartozik, a német ADAC autóklub felmérése szerint viszont ez bírja ki a legtovább és minőségében sem marad el a drágább márkáktól.

Hogyan válasszák ki a legjobbat?

A legegyszerűbb, ha szakértőtől kérnek tanácsot. Nagy általánosságban elmondható, hogy minél több szolgáltatást kap a vevő, annál többet kell majd fizetnie az abroncsért. Gyakran előfordul, hogy a vevők alábecsülik a pneuszervizek szolgáltatásait, a szakértők tanácsa révén pénzt takaríthatunk meg.

Ezért fontos, hogy a kliens jó minőségű szervizt találjon – s nemcsak az új gumiabroncsok árusításával, hanem a defektek javításával összefüggő szolgáltatásokat is szem előtt kell tartani.

A gyorsaság és a fogyasztás is fontos szempont

A gumiabroncsok önálló vásárlása is járható út lehet. Ilyenkor jól meg kell fontolni, milyen megterhelésnek lesz kitéve az abroncs, milyen gyorsaságnál fogják használni, és milyen utakon fognak vezetni. A gumiabroncs kisebb átmérője ugyanis csökkenti a maximális sebességet, növeli az üzemanyag-fogyasztást, a nagyobb átmérő viszont jobban koptatja a féktárcsákat. A szélesebb gumiabroncs zajosabb, nagyobb felületen érintkezik az útfelülettel, ugyanakkor kitűnő stabilitást nyújt a sportos vezetés kedvelőinek.

Nagy segítség a különböző társaságok által készített abroncs-tesztek áttanulmányozása. Ezek során azt vizsgálják, milyen az abroncs tapadóképessége száraz, nedves, havas vagy jeges útfelületen. Fontos szempont a biztonság és a féktávolság is. Mindig azt a kritériumot kell figyelembe venni, amelyet fontosnak tartanak, s ennek alapján kell összehasonlítani az abroncsokat. Minél jobb az abroncs egy kritérium szerint, annál rosszabb a másik alapján. Ne feledjék, egyetlen tökéletes gumiabroncs sem létezik, ezért vásárláskor mindig szükség lesz valamilyen kompromisszumra.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?