Bankokkal tárgyal a hajógyári vezetés

Pozsony |

<p>Három hónapon belül születik döntés arról, hogy megszűnik-e a komáromi hajógyár - mondta el az MTI-nek Peter Bulla a vállalat vezérigazgatója kedden. Megerősítette, a vállalat hétfőn kérvénnyel fordult a helyi munkaügyi hivatalhoz egy esetleges tömeges elbocsátást jelezve.</p>

Ha a vállalatnak nem sikerül orvosolnia a helyzetét az elbocsátás a cég összes alkalmazottját, 300 embert érinthet.

A komáromi hajógyár már hosszabb ideje fennmaradási gondokkal küzd, mivel az utóbbi években -  részben a válság hatására -  csökkentek a megrendelései. A hajógyár helyzetének mostani romlása mögött az áll, hogy vevőinek nehézségei támadtak a megrendelt hajók finanszírozásához szükséges lízingek szerződések megkötésével. A finanszírozás biztosításáról a hajógyár is tárgyalásba kezdett több szlovákiai bankkal. Ezek eredményétől függ, hogy sikerül e megmenteni a térség egykor legnagyobb munkáltatójának számító hajógyárat. Peter Bulla a vállalat vezérigazgatója bizakodó a tárgyalások kimenetelét illetően.
"Több szlovákiai bankkal is intenzív tárgyalásokat folytatunk, remélhetőleg sikerül megoldást találni" - mondta az MTI-nek Peter Bulla. Hozzátette: A tömeges elbocsátást célzó kérvény szeptember 30-i dátummal számol, de addig semmilyen változás nem lesz a cég alkalmazottainak életében. A vállalatnak pillanatnyilag három hónapra elegendő megrendelése van. Ez alatt az idő alatt a vezérigazgató reményei szerint sikerül megoldást találni.
A gyár alkalmazottai a vezérigazgatónál kevésbé optimisták.
A komáromi hajógyár több mint 110 éves múltra tekint vissza. A nagyvállalat amelynek két évtizede még mintegy  négyezer alkalmazottja volt, elsősorban a teherszállító hajók gyártásával és javításával foglalkozik. Akkoriban évi 13-14 hajó készült el az üzemben. A vállalat, 1992-től állami tulajdonú részvénytársaságként működött, majd Csehszlovákia szétválása után Szlovákia egyetlen hajógyáraként üzemelt. Később több lépésben privatizálták. Alkalmazottainak számát az elmúlt években folyamatosan csökkentették. A legutóbbi tömeges elbocsátásra 2011 őszén került sor, akkor közel 200 dolgozót küldtek el. Alkalmazottainak jelentős része a régió magyar lakosságának köréből került ki.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?