Az azonnali átutalásokra egy ideig még várnunk kell

Pozsony |

A műszaki háttér ugyan adott, az azonnali banki átutalásokra azonban egy ideig még várnunk kell. A szlovákiai pénzintézeteket az erre való felkészülésben a környező országok bankjai is lekörözték, miközben a hazai pénzintézetek egyelőre egymásra mutogatnak.

A vállalkozóknak és a lakosságnak is rengeteg bosszúságot okoz, hogy jelenleg, amikor az azonnali üzenetek világában élünk, egy-egy elektronikus fizetés átfutására egy egész munkanapot várni kell. Ha pedig hétvégén vagy banki szünnapon indítunk fizetési tranzakciót, lehet, hogy csak a következő munkanapon indul el a pénz a kedvezményezett felé, vagyis akár napokig is eltarthat, míg mondjuk a munkáltatónk által elküldött fizetésünk megjelenik a számlánkon.

A megoldás az azonnali átutalás, amely során a pénz másodperceken belül landol a kedvezményezett számláján a nap 24 órájában, az év 365 napján. Néhány országban ez már ma is így van, de az Európai Központi Bank szerint a rendszert fokozatosan minden európai országban elérhetővé kell tenni, tehát nem csak akkor, ha velünk azonos országban levő magánszemélynek vagy vállalkozásnak utalunk euróban, hanem akkor is, ha más európai országba kezdeményezünk átutalást. Ennek érdekében az európai pénzforgalmi szolgáltatók lefektették az azonnali pénzforgalom közös szabályait és standardjait, a SEPA azonnali átutalási rendszert. A SEPA az egységes euró pénzforgalmi övezet kifejezés angol rövidítése, és célja, hogy ugyanolyan könnyen, biztonságosan és hatékonyan fizethessünk euróban bárkinek és bárhol Európán belül, mint a saját országunkban, akár a beszedési megbízást, a betéti kártyát vagy a banki átutalást választjuk.

A műszaki háttér ugyan már Szlovákiában is adott, arra a kérdésre azonban, hogy mikortól számíthatunk az azonnali átutalásokra, a bankok többsége egymásra mutogat. A Hospodárske noviny gazdasági napilap banki felmérése szerint a pénzintézetek arra hivatkoznak, hogy a rendszer beindításának csak akkor van értelme, ha ahhoz minden bank csatlakozik.

„A változásokat úgy szeretnénk bevezetni, hogy azok a lehető leghasznosabbak legyenek az ügyfeleknek. Mivel jelentős műszaki változásról beszélünk, azzal számolunk, hogy a bankok fokozatosan csatlakoznak hozzá”

– nyilatkozta Marta Cesnaková, a Szlovák Takarékpénztár szóvivője. A Szlovák Takarékpénztár anyabankja, az osztrák Erste Bank ugyanakkor már bevezette az azonnali átutalások lehetőségét.

„Az azonnali átutalások bevezetése önkéntes alapon működik, így csak a bankoktól függ, hogy mikor csatlakoznak a rendszerhez”

– nyilatkozta Martina Vráblik Solčányiová, a szlovák jegybank szóvivője. A szlovák jegybank egyébként nem dolgozott ki saját műszaki hátteret, ehelyett úgy döntött, hogy igénybe veszi az Európai Központi Bank rendszerét. A TARGET fizetési műveletek azonnali kiegyenlítése (TIPS) elnevezésű szolgáltatás 2018 novemberében indult, és a szlovák jegybank már november végén csatlakozott hozzá. A pénzforgalmi szolgáltatók ugyan nem kötelesek azonnali fizetési szolgáltatást kínálni ügyfeleiknek, az azonnali fizetést már alkalmazó országok – például Dánia, Svédország és az Egyesült Királyság – tapasztalatai alapján azonban ennek a fizetési módnak a népszerűsége rohamosan nő.

Az elektronikus kereskedelemben az azonnali fizetés révén az online kereskedők számára megszűnik az a kockázat, hogy nem kapják meg a pénzüket, hiszen a termékek és szolgáltatások átadása összehangolható a fizetéssel.

A vállalkozások közötti fizetésforgalom terén az azonnali fizetés megkönnyíti a pénzeszközök kezelését, csökkenti a késedelmes fizetést, és felgyorsítja a számlák teljesítését. Az azonnali fizetés a pénzügyi rendszert is könnyebben hozzáférhetővé teszi. Az EU-s jogszabályok értelmében az Európai Unió valamennyi polgárának jogában áll anyagi helyzetétől vagy állandó lakhelyétől függetlenül alapszintű fizetési számlát nyitnia. Az azonnali fizetés mobiltelefonról történő indításának és fogadásának lehetősége ösztönözheti a lakosságot, hogy gyakrabban vegye igénybe a pénzügyi szolgáltatásokat.

A Hospodárske noviny felmérésében szereplő bankok egy része ugyan már megkezdte a felkészülést a csatlakozáshoz, eddig azonban egyetlen szlovákiai pénzintézet sem csatlakozott a rendszerhez. Boris Fojtík, a Tatra banka szóvivője elismerte:

 egyelőre nem mondhatnak pontos időpontot, hogy Szlovákiában mikortól indulhatnak be az azonnali átutalások.

A banki ügyfelek így egyelőre csak a gyorsított átutalást vehetik igénybe, amelynek azonban a pénzintézetek megkérik az árát. (mi, TASR, HN)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?