Az autógyártók béremeléssel számolnak

Pozsony |

<p>Egyre nyilvánvalóbb, hogy jövőre megemelkedik az autógyártók alkalmazottainak bére. Konkrét összegről egyelőre egyikőjük sem akar beszélni, csupán annyi biztos, hogy a béremelés bizonyára nem marad el.</p>

„Béremeléssel számolunk, a konkrét összeget viszont egyelőre nem tudjuk, mivel mindeddig nem fogadták el az árak valorizációját” – mondta a Hospodárske noviny gazdasági napilapnak a Zsolnán tevékenykedő dél-koreai gyár, a Kia szóvivője, Dušan Dvořák.

A Škoda segített

Vélhetőleg a Volkswagen alkalmazottai is a megszokottnál nagyobb összeget találnak majd fizetési szalagjaikon jövőre. Vladimír Machalík, a Volkswagen Slovakia szóvivője elmondta: a béremelésről, mint minden évben, idén is az alkalmazottak képviselőivel fognak tárgyalni.

Azt, hogy a béremelést nálunk sem kerülik el, igazolja az is, hogy a Volkswagen cseh lányvállalatának szakszervezetei már nyomást gyakorolnak a vezetőségre annak érdekében, hogy béreik mielőbb elérjék a gyártó portugál alkalmazottainak bérszintjét. Ha ebbe beleegyeznének, akkor az órabért négy euróval kéne megemelni.

Machalík viszont emlékeztetett, hogy alkalmazottjaik bére már idén is három százalékkal emelkedett. Hasonlóan alakult idén a Kia alkalmazottjainak bére is. Februártól 2,5 százalékkal, majd júliusban további egyel.

A bérek növekedtek

„A Szlovákiában tevékenykedő autógyártók alkalmazottjai a platy.sk portál szerint hét százalékkal kerestek többet, mint egy évvel korábban” – árulta el a gazdasági napilapnak Lucia Burianová, a profesia.sk portál menedzsere. Havonta így 927 eurós fizetéshez jutottak hozzá.

További tényező, hogy a külföldi gyártóknak dolgozók jóval többet keresnek azoknál, akik a hazai gyárakban dolgoznak. Bár a cégek nem teszik közzé az alkalmazottak átlagbérét, a nyilvánosságra került értesülések szerint a zsolnai autógyár munkásai 750 euró körüli összeget kapnak, a Volkswagen alkalmazottai körülbelül 500 euróval többet.

A különbségek csökkennek

A külföldi cégek közti bérkülönbségek viszont elemzők szerint fokozatosan csökkenni fognak. „Már most fellelhető ez a trend, s a helyzet évről évre csak javulni fog” – állítja Ľuboš Vančo, a KPMG cég képviselője.

„A béremelésnek tükröznie kell az adott ágazat termelésének növekedését. Ha túl gorsan emelkednek a bérek, akkor az ország gyorsan veszít konkurenciaképességéből” – vélekedik Vančo.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?