A csehek az idén inkább belföldön nyaralnak

Prága |

<p>Visszaesett az idén a külföldi nyaralást választó csehek száma, amit a turisztikai szakértők elsősorban a megromlott nemzetközi biztonsági helyzettel magyaráznak.&nbsp;</p>

A STEM/MARK ügynökség legújabb, hétfőn nyilvánosságra hozott országos felmérése szerint az idén a csehek 48 százaléka hazai, tehát csehországi üdülésre készül, míg tavaly ez az arány 32 százalék volt. A megkérdezettek egyharmada rövid külföldi nyaralást is tervez. Tíz napnál hosszabb külföldi nyaralást a csehek 16 százaléka tervezett, hat százalékkal kevesebben, mint 2015-ben. Az ügynökség által megszólítottak 20 százaléka még nem döntött, míg 15 százalék semmiféle üdülésre nem készül.     A legkedveltebb külföldi úticél továbbra is Horvátország, ahová a külföldre utazók 23 százaléka készül, négy százalékkal kevesebben, mint tavaly. A második helyen Szlovákia áll 17 százalékkal, míg a harmadik legvonzóbb Spanyolország, 14 százalékkal.    Biztonsági okok miatt csökkent az érdeklődés a korábban nagy népszerűségnek örvendő Tunézia, Törökország és Egyiptom iránt.     A STEM/MARK szerint nő az érdeklődés Magyarország iránt is.  Tavaly 183 ezer cseh turista látogatott el Magyarországra, ami éves szinten 10,4 százalékos növekedés. A felméréshez fűzött kommentár szerint az idén hasonló bővülés várható.     A nyári külföldi turistautak átlagos hossza csökken. Tavaly ez a mutató 7,7 nap volt, míg 2014-ben 8,2 nap.     A csehek fejenként átlagosan 14 700 koronát terveznek elkölteni a hazai nyaraláson, míg külföldön tízezerrel többet.     A két legfontosabb tényező, amely alapján a nyári üdülést kiválasztják, az üdülés ára (93 százalék) és a hely attraktivitása (85 százalék).  
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?