Felmentés a kijárási korlátozás alól

Negatív teszt
Pozsony/ Dunaszerdahely |

A hétvégi tesztelés során negatív eredményt produkálók látszólag könnyű helyzetben vannak – az eredményt igazoló irat sok helyre jelent belépőt számukra. Mi van azonban azokkal, akik a hétvégén PCR-teszten voltak, ennek eredményét viszont csak sms-ben kapták meg? Felér az sms a hivatalos papír erejével, ha a bizonyításról van szó?

A hétvégén nem csak az antigén tesztelő állomások előtt kígyóztak a sorok, bőven akadtak olyanok is, akik a megbízhatóbb PCR-tesztet választották, pedig az eredményére többet kell várni.

Kötelező kényszerpihenő

Egy olvasónk hívta fel a figyelmet arra, hogy a szombaton levett minta vizsgálatának eredményéről csak kedd este értesítették őt és a családját. „Kontaktusként kerültünk karanténba, ezért kaptunk időpontot a PCR-tesztre szombatra. A karanténunk ugyan hétfőn lejárt, de mivel nem volt meg a teszt eredménye, ezért szerdáig folytatódott az elzárás. Mikor megjött a negatív eredményről tájékoztató sms, azt gondoltam, ez felér a kék certifikát erejével” - mondta olvasónk.

Mire elég az sms?

Olvasónk részben a sajtóban megjelent információk alapján kezdett el kételkedni az sms bizonyító erejében.

„Vajon igazoltatáskor elhiszi nekem a rendőr, hogy az az én telefonom, és hogy az sms tényleg az Egészségügyi Információk Nemzeti Központjából (NZCI) érkezett?

Közben azt is megérdeklődtem, hogy a járási hivatalba is kell a dokumentum, meg a postán is kérik” - folytatta. A koronavírusról tájékoztató honlapon azt írják, hogy a lakosoknak igazolniuk kell azt, hogy negatívak, hogy pontosan hogyan, arra nem térnek ki.

Mivel igazolom?

Kérdéseinkkel megkerestük a Közegészségügyi Hivatalt, valamint az Országos Rendőr-főkapitányságot is.

„A polgároknak megbízhatóan igazolni kell a rendőrség számára, hogy betartják a kormány által kiadott rendelkezéseket,

valamint azt is, ha a kivételek közé tartoznak. A rendőrség egyénileg bírálja el az eseteket” - közölte Denisa Bárdyová a főkapitányság szóvivője. A regionális közegészségügyi hivatal alkalmazottja kérdésünkre azt felelte, hogy elegendő az sms az igazoláshoz, Dáša Račková a Szlovák Közegészségügyi Hivatal szóvivője azonban másként látja.

„A mi szempontunkból korlátozott annak a lehetősége, hogy bizonyítékként kezeljék a pozitív, vagy negatív eredményt tartalmazó sms-t. A gyakorlatban viszont előfordul, hogy az emberek nem tudják máshogy igazolni az állapotukat” - ismerte el a szóvivő.  A hivatal foglakozik a kialakult helyzettel, módosítottak a gyakorlaton. „Az ellenőrző szerv ebben az esetben a Regionális Közegészségügyi Hivatalnál, az NZCI-nél, vagy az illető általános orvosánál megbizonyosodhat az üzenet valódiságáról” - fogalmazott Dáša Račková.

Ha már leküzdöttük a fertőzést

Azoknak, akik az utóbbi 3 hónapban megbirkóztak a fertőzéssel, nem kellett újra leteszteltetni magukat. Ők Račková szerint a kezelőorvosuktól, vagy a regionális közegészségügyi hivataltól kapott igazolással bizonyíthatják be, hogy okkal maradtak távol a hétvégén.

Aki pozitív

A kormány szerdai ülésén november 14-ig meghosszabbította a kijárási korlátozást. Aki fel tudja mutatni negatív PCR, vagy antigénteszt eredményét, arra nem vonatkozik a korlátozás. Megkérdeztük azt is, hogy azok, akiknek pozitív lett az antigén-tesztjük, hogyan mozoghatnak szabályosan a karantén lejárta után. Erre azonban nem kaptunk választ a Közegészségügyi Hivataltól. A korona.gov.sk weboldalon található információk szerint a pozitív PCR-tesztet követő 10 napos karantén után az orvos igazolja, hogy a beteg már nem szorul izolációra.

Ha kell, kinyomtatják

A PCR-teszt eredményével kapcsolatban Dáša Račková megjegyezte, hogy az adott laboratóriummal kötött megegyezéstől függ, kit hogyan tájékoztatnak az eredményről. A dunaszerdahelyi regionális közegészségügyi hivatalban is készségesen megoldották olvasónk problémáját – kérésre kinyomtatták a negativitást igazoló okmányt, így ha nem is kék certifikátot, de hivatalos iratot lebegtethetnek a család tagjai egy-egy ellenőrzés során.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?