Legalább százan meghaltak vagy megsebesültek egy Korán-iskola elleni támadásban Afganisztánban

Afganisztán
Kunduz |

Legalább százan meghaltak vagy megsebesültek  Északkelet-Afganisztánban az afgán légierőnek egy medresze (Korán-iskola) és egy tálib összejövetel elleni hétfői légitámadásában - közölték kedden kórházi és biztonsági vezetők. 
 

Nyolc rakéta csapódott be egy nagy tömegbe. Az áldozatok többsége gyermek. Az ENSZ vizsgálatot indított az ügyben.

Két, nevének elhallgatását kérő biztonsági vezető az AFP francia hírügynökségnek elmondta, hogy a Kunduz közelében fekvő Daste-Arcsi körzet elleni hétfői légitámadásban 59 ember - közöttük számos gyermek, akik között 8 évesek is voltak -, valamint 17 tálib halt meg, 57-en megsebesültek.

A támadást délben hajtották végre, amikor év végi diplomaosztást tartottak a medreszében.

Vahid Madzsroh, a kabuli egyészségügyi minisztérium szóvivője szerint 57 embert, közöttük gyerekeket és időseket, valamint öt halottat szállítottak a kunduzi kórházba.

Az ENSZ Afganisztáni Missziója (UNAMA) bejelentette, hogy emberi jogi szakértőket küld a térségbe "ténymegállapítás" céljából, és szorosan követi a támadással kapcsolatos információkat.

Abdul Halil, az egyik szemtanú, aki nem sokkal a támadás után érkezett a helyszínre, elmondta, hogy 35 holttestet számolt meg.

"Csak az én törzsemből 15 embert öltek meg, közöttük a 15 éves unokaöcsémet" - tette hozzá. A férfi valóságos vérfürdőről beszélt.

A hadsereg kunduzi 20. hadosztályának szóvivője, Gulam Hazrat Karimi hétfőn 20 tálib haláláról számolt be, de polgári áldozatokról nem beszélt.

A hadsereg és a biztonsági szolgálatok azzal vádolják a lázadókat, hogy a medreszébe tervezték a tavaszi hadjáratukat megelőző parancsnoki értekezletüket, és számos motoros őrszem volt a környéken. "A légitámadás után azonnal könnyűfegyverrel lőtték a hadsereg helikoptereit" - közölte az egyik, nevének elhallgatását kérő vezető.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?