Kétségbeesett üzenetet küldött az élvonalbeli focista, mielőtt lezuhant a repülőgépe

Emiliano Sala

A rendőrség közlése szerint szerdán folytatták annak a kisrepülőgépnek a keresését, amely az angol élvonalbeli bajnokságban szereplő Cardiff City labdarúgócsapatának friss igazolásával, Emiliano Salával a fedélzetén tűnt el a radarképekről hétfőn este a La Manche-csatorna felett.

A 28 éves argentin támadó a Nantes-tól szerződött a Cardiffhoz, ezért utazott Franciaországból Angliába, de az egymotoros repülőgép pilótája - a rendőrség tájékoztatása alapján - 1500 méteres magasságban kérte, hogy alacsonyabban haladhasson el a Guernsey-szigetnél, majd az ereszkedés közben, 700 méteres magasságnál eltűnt a radarképekről.

"Folytatjuk a keresést, két repülőgép száll fel és átfésüli azt a területet, amelyről úgy véljük, hogy a legnagyobb eséllyel találhatunk ott bármit is" - jelentette be szerdán reggel a rendőrség.

Hétfőn este mentőhajók és helikopterek indultak útnak, hogy átvizsgálják a Guernsey-sziget környékét, ám négy órával később fel kellett függeszteniük a keresést az időjárási körülmények romlása miatt. Kedden reggel brit és francia csoportok közösen folytatták a kutatást, délig több mint ezer négyzetméteres területet vizsgáltak át, ám nem találták meg a repülő nyomait.

Sala édesapja közben az argentin Clarín című napilapnak azt mondta, hogy fia hangüzenetet küldött barátainak a gép fedélzetéről, amelyben azt mondta,

"egy olyan repülőgépen ülök, amely mindjárt a darabjaira esik szét, miközben Cardiff felé haladunk."

A hangüzenetben Sala hangja nem tűnik idegesnek, inkább csak fáradtnak, a háttérben pedig hallható a repülőgép motorjának zúgása.

"Ha másfél órán belül nem kaptok hírt rólam...nem tudom, fognak-e bárkit is küldeni értem, vagy azért, hogy megtaláljanak, de nagyon félek"

- mondta még a felvételen Sala.

A játékost múlt héten klubrekordot jelentő, 17 millió euró (5,4 milliárd forint) körüli összegért igazolta le a Cardiff.

Sala eltűnésének hírére a francia szövetség elhalasztotta a Nantes szerdára tervezett Francia Kupa-mérkőzését, a legjobb 32 között a harmadosztályú Entente Sannois-Saint Gratien lett volna az ellenfél.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?