2012. május 24. csütörtök, 17:15
Ma az Európai Parlament Plénuma elsöprő többséggel jóváhagyta Bauer Edit felvidéki képviselő jelentését a nemek közötti bérszakadékról.
2012. május 18. péntek, 13:13
Nyomatékosan óva intette Görögországot az euróövezetből való kilépéstől az Európai Parlament elnöke.
2012. április 5. csütörtök, 11:09
Nem ért egyet az Európai Parlament képviselőinek többsége az EP húsztagú vezetői fórumának azon döntésével, hogy uniós finanszírozáshoz jusson az elsősorban szélsőjobboldali pártokat tömörítő Európai Nemzeti Mozgalmak Szövetsége (ENMSZ) - írta csütörtökön megjelent legfrissebb számában a European Voice című brüsszeli hetilap.
2012. március 16. péntek, 20:14
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) közleményben utasította vissza és cáfolta Tőkés László "független európai parlamenti képviselőnek" azt az állítását, hogy az RMDSZ Tőkésnek a kizárását kezdeményezte volna az Európai Parlament néppárti frakciójából.
2012. március 15. csütörtök, 12:24
Bauer Edit és Mészáros Alajos (mindketten MKP) európai parlamenti képviselők kezdeményezésére március tizenötödikéről emlékeztek meg szerdán a magyar néppárti delegáció tagjai a strasbourgi Petőfi-emlékoszlopnál.
2012. január 21. szombat, 12:59
Az Európai Parlament új elnöke arra figyelmeztetett, hogy a csökkenhet az Európai Unió súlya a globális erőtérben.
2012. január 19. csütörtök, 16:14
Jelentősen növekszik 2014-től az oktatás, képzés és ifjúság támogatására rendelkezésre álló uniós pénzügyi keret - hangzott el az Európai Parlament (EP) Gál Kinga fideszes EP-képviselő vezette kisebbségi munkacsoportjának csütörtöki strasbourgi ülésén.
2012. január 18. szerda, 22:29
Magyarország megújítása és átszervezése az európai elvek és értékek alapján történt - jelentette ki az Európai Parlament (EP) szerdai, Magyarországról szóló vitájában Orbán Viktor, rámutatva: e megújítás és annak tempója mellett természetes, ha felmerülnek vitás kérdések.
2012. január 18. szerda, 17:28
Magyarország megújítása és átszervezése az európai elvek és értékek alapján történt - jelentette ki az Európai Parlament (EP) szerdai, Magyarországról szóló vitájában Orbán Viktor, rámutatva: e megújítás és annak tempója mellett természetes, ha felmerülnek vitás kérdések.
2012. január 5. csütörtök, 13:58
Az Európai Parlament (EP) szocialista frakciója - csütörtöki közleményében - határozott uniós cselekvést sürgetett Magyarország ügyében, és megfontolásra javasolta a magyar kormány elleni szankciók elrendelését.
2011. december 15. csütörtök, 16:21
Gál Kinga és Bauer Edit néppárti EP-képviselők meghívására a szlovák állampolgárságától megfosztott felvidéki magyar színészt, Boldoghy Olivért látta vendégül az EP Kisebbségügyi Munkacsoport csütörtöki strasbourgi ülésén.
2011. december 3. szombat, 20:19
Fel kell lépni a magyarellenes megnyilvánulások ellen - jelentette ki Tőkés László, az Európai Parlament (EP) alelnöke a Budapesten szombaton megtartott III. Kárpát-medencei Ökumenikus Nagytalálkozón, amelynek résztvevőihez köszöntőlevelet intézett a köztársasági elnök.
2011. december 1. csütörtök, 12:17
A Robert Fico vezette kormány idején módosított szlovák állampolgársági törvény ügyében szólalt fel szerdán az Európai Parlament (EP) brüsszeli plenáris ülésén Bauer Edit (MKP) néppárti képviselő.
2011. november 23. szerda, 15:06
Az Európai Parlament (EP) magyar néppárti képviselőcsoportja szerdán nyilatkozatban ítélte el azt, hogy akarata ellenére megfosztották szlovák állampolgárságától Boldoghy Olivér komáromi lakost, amiért felvette a magyar állampolgárságot.
2011. november 19. szombat, 08:59
Közel tizenhat órás maratoni vita után megállapodtak szombatra virradóra az európai uniós tagországok és az Európai Parlament képviselői a jövő évi költségvetés sarokszámairól: a közösen kidolgozott javaslat szerint az idei évhez képest jövőre 1,9 százalékkal, 129,1 milliárd euróra növekednének a büdzsé forrásai - jelentette be a lengyel EU-elnökség.
2011. október 13. csütörtök, 12:45
Románia és Bulgária schengeni övezethez történő csatlakozását támogató határozatot fogadott el az Európai Parlament csütörtökön, brüsszeli plenáris ülésén.
2011. szeptember 20. kedd, 19:47
2011. szeptember 16-17. között Máltán tartotta éves közgyűlését az Európai Néppárt Szociális Ügyekkel Foglalkozó és Munkavállalói Csoportja, amely jelenlegi és egykori Európai Parlamenti képviselők és keresztény-konzervatív munkavállalói szervezetek fóruma.
2011. szeptember 15. csütörtök, 14:30
Berényi Józsefet fogadta az Európai Parlament szeptemberi plenáris ülésén a Gál Kinga vezette Kisebbségi Munkacsoport.
2011. szeptember 13. kedd, 12:38
Az Európai Parlament szeptember 13-i, keddi plenáris ülése elsöprő többséggel hagyta jóvá Bauer Edit néppárti (MKP) képviselő jelentését a nyugdíjkorhatárhoz közeledő nők helyzetéről.
2011. július 24. vasárnap, 13:25
Vladimír Maňka (Smer-SD) euroképviselő szégyellte magát, amikor az Európai Parlamentben senki sem értette, miként viszonyul Szlovákia a Görögországnak szánt euróövezeti mentőcsomaghoz.
2011. július 5. kedd, 16:07
Az Európai Parlament (EP) kedden Strasbourgban megszavazta azt az állásfoglalást, amelyben - nagyrészt a Velencei Bizottság véleményére alapozva - bírálják az új magyar alkotmány elfogadásának módját és annak számos tartalmi elemét.
2011. július 5. kedd, 13:18
Az Európai Parlament (EP) kedden Strasbourgban megszavazta azt állásfoglalást, amelyben - nagyrészt a Velencei Bizottság véleményére alapozva - bírálják az új magyar alkotmány elfogadásának módját és annak számos tartalmi elemét.
2011. június 27. hétfő, 12:17
Bauer Edit (MKP) lett az év határon túli magyar EP-képviselője a Policy Solutions elemzése szerint. A politikai elemző intézet a magyar EP-képviselők elmúlt évi brüsszeli és strasbourgi teljesítményét értékelte.
2011. június 23. csütörtök, 14:00
Az Európai Parlament (EP) csütörtökön Brüsszelben elsöprő többséggel megszavazta az internetes vásárlással kapcsolatos új uniós jogszabályt.
2011. június 23. csütörtök, 07:48
Két erdélyi magyar európai parlamenti (EP-) képviselő a tervezett romániai közigazgatási reformot, egy szlovák EP-képviselő az új magyar alkotmányt bírálta szerda éjjel az EP brüsszeli plenáris ülésén.
2011. május 2. hétfő, 16:58
Hétfőn Mikuláš Dzurinda meghívására európai parlamenti (EP) képviselők és a pozsonyi parlament külügyi bizottságának tagjai találkoztak, hogy megvitassák, miként tudnának hatékonyan fellépni a szlovák politikusok az új magyar alkotmány ellen.
2011. március 8. kedd, 17:44
Ma délután 6 órakor kezdődik a vita a Bizottság készülő uniós romaintegrációs stratégiájáról.
2011. február 15. kedd, 08:27
Örömét fejezte ki Tabajdi Csaba (MSZP) európai parlamenti képviselő hétfő esti strasbourgi plenáris felszólalásában, hogy "a szlovák kormány elindult azon az úton, amely egyszer elvezethet a történelmi megbékéléshez".
2011. január 19. szerda, 09:23
Orbán Viktor miniszterelnök szerdán délelőtt az Európai Parlament (EP) strasbourgi plenáris ülésén ismerteti a január elejével hivatalba lépett soros magyar EU-elnökség programját.
2011. január 12. szerda, 18:32
"Elfogadhatatlan" lenne a választójog megadása a határon túli magyar kisebbségeknek - jelentette ki szerdán Joseph Daul, az Európai Parlament jobbközép, kereszténydemokrata irányzatú néppárti frakciójának az elnöke.