Sztárok életmódja – Vége a sérülések időszakának?

kosarlabda k

Ígéretesen szerepelt a magyar női kosárlabda-válogatott a júniusi Európabajnokságon. A negyedik helyen végzett csapat egyik erőssége Aho Nina Daniella volt.

A 26 éves, 175 centi magas játékos, akinek édesapja benini származású, édesanyja pedig magyar, nagy utat tett meg, míg eljutott a ljubljanai sikerrig. Sok-sok sérülés és nehézség veszélyeztette a pályafutását. A tehetséges lány még harmadikos korában kezdett kosárlabdaedzésekre járni. Öt évig tanult a Vasas Akadémián, majd 2016- ban világ- és Európa-bajnoki bronzérmesként és Európa-bajnokként került ki a híres pittsburgh-i Duquesne Egyetemre, ahol az egyetem csapatával az NCAA-ben játszott. A tengerentúlon érte a világjárvány... Még mielőtt az amerikai egyetemre került, elszakadt egy keresztszalag a térdében. Sajnos, mint általában a sportolók, Nina és a környezete is elsiette a viszszatérést, s a gyógytorna mellett korán elkezdett újra kosarazni, mert a korosztályos vb-t és Eb-t nem akarta kihagyni. Miután az Egyesült Államokba utazott, teljes erőbedobással edzett és játszott, s egy napon elszakadt a meniszkusza. Ezt nem lehetett konzervatív módszerrel kezelni, műtétre volt szükség. Négyöt hónapig tartott a rehabilitáció, így az aktuális szezon befejeződött Nina számára. Amikor hazajött, nem bírt a többiekkel edzeni, annyira fájt a térde. Visszament a tengerentúlra. Közölték vele, hogy laza a keresztszalagja, s ezt vagy megműtik, vagy kap egy térdgépet, amiben edzhet. Nina természetesen az utóbbit választotta, és úgy tűnt, hogy megoldódott a probléma, novemberig minden rendben volt, zavartalanul edzett és játszott. Csakhogy az egyik mérkőzésen úgy érezte, hogy nem kap levegőt. A CT kimutatta, hogy vérrög van a jobb tüdejében, emiatt hat hónapig vérhígító gyógyszereket kellett szednie. Ninát nagyon megviselte a helyzet. Négy szezonból mindössze egyet játszott végig, a többiben legtöbbször a lelátón vagy a kispadon ült. Tanulmányait befejezve 2020-ban tért haza Magyarországra: a DVTK színeiben folytatja pályafutását, és a magyar válogatottnak is tagja. Remélhetőleg véget ért a nehéz időszak, és ahogy Ljubljanában megmutatta, továbbra is támasza lehet a nemzeti együttesnek.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?