Reumáról árulkodik a fájdalom...

reuma

Duzzadt, fájó ízületek és elviselhetetlen fájdalom – ez a reumatoid artritisz, a gyulladásos reumatikus betegség leggyakoribb típusa, ami háromszor gyakrabban fordul elő a nőknél, mint a férfiaknál. Miért fontos, hogy idejében fény derüljön rá?

Nem minden reuma egyforma. Ma már 2000 fajtáját ismerjük ennek a betegségnek. Dr. Katarína Ašverusová reumatológus szerint ez a kifejezés számos, leggyakrabban gyulladásos betegséget jelent, de a ízületek és a csontok degeneratív metabolikus betegségét is. Ám ez még nem minden. A mozgásszervek betegségét is ide soroljuk például cukorbetegség, vese- és pajzsmirigybetegség, daganatos betegség és fertőző betegségek következtében.

Kulcsfontosságú a fájdalom

A reuma típusainak közös nevezője a fájdalom, amely néha valóban elviselhetetlen. A negyvenéves Anna jól ismeri a fájdalmat, ami végigkíséri az életét. „12 éves voltam, egy reggel merev és duzzadt térddel ébredtem. Meg sem tudtam mozdítani, az ágyban kellett maradnom. Három nap telt el, míg újra mozogni tudtam. Ahogy a fájdalom és a duzzanat jelentkezett, úgy el is múlt. Megtiltották, hogy nehéz tárgyakat emeljek, nehéz munkát végezzek, tornázzak, ússzak, mert állítólag a víz kiváltja a gyulladást” – mondja a kétgyermekes anya. Ez az ajánlás azonban már rég nem aktuális. Több tanulmány bizonyította, hogy az úszás hasznos a reumásoknak. Segít fejleszteni az izmokat, stimulálja a vérkeringést, ennek köszönhetően csökkenti a merevséget, és javítja az ízületek mozgékonyságát.

A leggyakoribb reuma

A reumatoid artritisz a leggyakoribb reumatológiai betegség, amely az ízületek krónikus fájdalmát, duzzanatát, sőt deformációját okozza. Világszerte a népesség 0,5–1 százalékát sújtja. Szlovákiában körülbelül 26 000 beteg van, évente 1300-1600 új esetet jegyeznek. Kezelése nem egyszerű, mert a betegség krónikussá válhat. Gyakran visszatér, és csaknem az élet végéig tartó kezelést igényel. „Az orvos arra törekszik, hogy minél előbb helyes kezeléssel javítsa az életminőséget, megakadályozza az úgynevezett ízületen kívüli – szem, szív, tüdő, vese, deformitások – érintettségét, hogy csökkentse vagy teljesen megszüntesse az ízületek és a gerinc mozgáskorlátozottságát” – hangsúlyozza a reumatológus.

Nem csak az öregek

Már rég nem igaz, hogy a reuma az idősek betegsége. Katarína Ašverusová igazolja, hogy a reuma nem korhoz kötött, de az életkor az egyik kockázati tényező. „A gyulladásos autoimmun betegség fiatalkorban gyakoribb. Magasabb korban inkább a degeneratív gerincbetegségek vannak túlsúlyban” – magyarázza. Idősebbek esetében a gyulladás anyagcsere okozta okai gyakoribbak, például ha magasabb a húgysavszint, cukorbetegség, veseés daganatos betegség esetében, vagy ha néhány gyógyszert szed a beteg. Ha a reuma tünetei 16 éves korig mutatkoznak meg, juvenil idiopatikus artritiszről beszélünk. 1000 gyerek közül 1-2-t érint.

Igényes diagnosztika

Zsuzsánál 14 évvel ezelőtt Kassán diagnosztizálták a reumát. „Sok mindent olvastam róla, de az lepett meg legjobban, hogy főleg az idősebbek betegsége, és korán hal meg miatta az ember. Szerencsére ez tévhit.” Észrevette, hogy valami történik hobbiként űzött manikűrözése közben. „Először a könyököm kezdett fájni, de addig
nem tulajdonítottam neki semmit, amíg meg nem duzzadt és meg nem merevedtek az ízületek” – mondja. Magas láz és elviselhetetlen fájdalom is társult hozzá. Kórházba került, de az orvosok nem tudták megállapítani a helyes diagnózist. „A kezelés sikere elsősorban a helyes diagnózis felállításától függ” – mondja Katarína Ašverusová.

Minél előbb

A szakember azt tanácsolja, ne odázzuk el az orvos felkeresését. „Orvoshoz kell menni, ha valamilyen probléma tovább tart – ha fájnak az ízületek, az izmok, a gerinc. A gyulladásos betegségek esetében hat hétnél hosszabb időszakról van szó” – pontosít a doktornő. A reumára fájdalom a jellemző, ami éjjel sem szűnik meg. Reggel izommerevséggel, fáradtan, hőemelkedéssel ébred a beteg, s lefogy. Legtöbbször a kéz apró ízületei, a csukló, a könyök, a térd ízületeiről van szó. Az ízületek duzzadtak, érintésre forrók, esetleg pirosak, csak nehezen tudjuk mozgatni őket.

Milyen a kezelés?

Olyan gyógyszert kap a beteg, amely minél előbb enyhülést hoz. Ide tartoznak a nem szteroid antireumatikumok és analgetikumok. „Külön csoportot alkotnak a kortizoniodok. Használunk még úgynevezett betegséget modifikáló gyógyszereket, amint például az antimalarikumok, a szulfonamidok, a leflunomid, a metotrexát, a ciklosporin, az azatioprin stb. A gyulladásos reakció egyes szakaszaira hatnak, ezzel lelassul a betegség előrehaladása, s javul a beteg életminősége. A kezelés csúcsát a biológiai gyógyszerek jelentik. „Az ezzel kezelt betegek gyakran rendesen dolgoznak, s lerövidül munkaképtelenségük ideje... Családot alapítanak, gyerekeik születnek. Csökken a rokkantság veszélye, és azzal, hogy nem képződnek szövődmények, meghos?szabbodik az életük” – emeli ki a biológiai kezelés előnyeit a szakember. Figyelmeztet: bizonyos kritériumoknak meg kell felelniük a betegeknek. Ezt a gyógyszert csak a reumatológus írhatja fel, és az egészségbiztosítónak is jóvá kell hagynia.

Michaela Galambošová, Zdravie

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?