Méhnyakrákszűrés - Egy lépéssel közelebb kerültünk a fejlett országokhoz

oltás illusztráció

Minden nap két nőnél diagnosztizálnak méhnyakrákot, s minden harmadik esetet későn fedeznek fel. „Óriási siker, hogy májustól a 12 éves lányok és fiúk ingyen kaphatják meg a HPV-vírus elleni legmodernebb vakcinát, s ezzel Szlovákia egy lépéssel közelebb kerül a fejlett országokhoz” – mondja dr. Radmila Sládičeková nőgyógyász, ami az országban az első volt, aki beoltott egy lányt a méhnyakrák elleni vakcinával.

Az emberiség történetében semmi sem mentett meg annyi embert, mint a védőoltás, s ilyen a HPV-vírus elleni vakcina is – emeli ki dr. Jozef Španka szülész, nőgyógyász. A HPV, vagyis az emberi papilloma vírus bizonyos típusa méhnyakrákot és más daganatos betegséget, szemölcsöket okoz, ami mindkét nemet érinti. Ezért fontos, hogy ne csak a lányok, hanem a fiúk is be legyenek oltva.

Az egyedüli daganatos betegség, ami ellen van vakcina

A HPV-fertőzés rendszerint észrevétlenül zajlik le. Az emberek 80 százaléka élete során találkozik a vírussal, de sokszor nem is tud róla, mert immunrendszere legyőzi. Ám nem képződik elegendő ellenanyag, és épp ezért kell az oltás. „Ha vérzés jelentkezik, ez olyan tünet, ami miatt feltétlenül orvoshoz kell menni – figyelmeztet a nőgyógyász, majd hozzáteszi: – Azt sem lehet figyelmen kívül hagyni, ha az ember medence-, hát- vagy lábfájdalmat érez, ha ürítési zavarai vannak, esetleg hirtelen fogyás, fáradékonyság jelentkezik.

A méhnyakrák az egyedüli daganatos betegség, ami ellen van vakcina. Sikeresen meg lehet előzni, sőt teljesen el lehet kerülni. Minden tőlünk függ” – teszi hozzá.

Végre!

A Nie rakovine betegszervezet évek óta küzdött azért, hogy ingyenes legyen a HPV elleni oltás a 12. életévüket betöltött lányoknak. Nos, 2022 májusától ez valósággá válik. A vakcina a HPVvírus 9 típusa ellen véd. Rendkívül fontos lépésről van szó, mert a szexuális élet megkezdése előtt beadott oltás biztosítja a legnagyobb védelmet. Ezt tette számos állam, ahol napjainkban a méhnyakrák lassan már a múlté.

Az ausztrál, a brit és a svéd tapasztalatok azt mutatják, hogy az oltás bevezetése után 10-15 évvel drámaian csökkent a méhnyakrákos esetek száma: Angliában 87, Svédországban 88 százalékkal.

„Az egész világon oltják a fiatalokat, miért maradnánk ki belőle?” – teszi fel a kérdést dr. Jozef Španka, aki a kamera előtt adta be a 16 éves lányának a vakcinát. Az Egészségügyi Világszervezet és más szakmai társaság is ajánlja, beleértve a neves szlovákiai nőgyógyászokat, általános orvosokat, gyermekgyógyászokat,
onkológusokat, epidemiológusokat, orr-fül-gégészeket.

Van még min javítani

„Bár sikernek tartjuk az egészségügyi minisztérium döntését, hogy ingyenessé teszi a HPV-vírus elleni oltást a 12 éveseknek, a jövőben szeretnénk elérni, hogy 20 éves korig kaphassák meg az oltóanyagot, akik már nemi életet élnek, mert nekik nagyon fontos a HPV-vírus elleni védelem” – mondja Jana Pifflová Španková, a szövetség elnöke. Felhívja a figyelmet a felvilágosítás, a felelősség és a szűrővizsgálatok fontosságára. Felnőttkorban a megelőzés legfontosabb része a méhnyak fájdalmatlan citológiai kivizsgálása. Tíz eset közül kilencben meg tudja akadályozni a betegség kialakulását. Sajnos, a nőknek alig több mint 10 százaléka jár rendszeresen nőgyógyászhoz, s gyakran későn kerülnek oda. „Szeretném felhívni a nők figyelmét, hogy járjanak rendszeresen nőgyógyászhoz, ne ignorálják a méhnyakrákszűrést” – figyelmeztet a szakember.

Azt is hangsúlyozza, hogy feltétlenül a modern eljárásokat kell alkalmazni, hogy elkerüljük a tragédiát. A tudományos ismeretek azt mutatják, hogy három nő közül egynek, akinél méhnyakrákot diagnosztizáltak, az eddig használt PAP-teszt negatív lett, bár találtak rákos sejteket. Ennél modernebb módszer a HPVteszt, amelyet a DNS alapján dolgoztak ki. Ki lehet vele mutatni a HPV-vírus 14 legveszélyesebb típusát, beleértve a méhnyakrák 70 százalékát okozó HPV 16 és 18 típust is. Ezt a tesztet sajnos a biztosítók Szlovákiában még nem fizetik.

Keresse a megfelelő rendelőt

A Nie rakovine felvilágosító kampányba egész Szlovákia nőgyó-gyászai és gyermekgyógyászai is bekapcsolódtak. Felhívjuk olvasóink figyelmét, hogy azokat a rendelőket keressék, amelyekben a legmodernebb módszerekkel tudják kimutatni a HPV-vírus jelenlétét.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?