Kevesen bíznak a hormonális fogamzásgátlóban

fogamzásgátlás

Egyre kevesebb nő fogyaszt hormonális fogamzásgátlót. Míg 2007-ben 320 ezer, 2020-ban mindös?sze 135 ezer nőnek írtak fel ilyen készítményt. A nőgyógyászok ennek okát a hormonoktól való félelemben és a mítoszokban látják.

Ha az adatokat összehasonlítjuk a holland adatokkal, azt látjuk, hogy ott a nők 70, a cseh nőknek pedig az 50 százaléka védekezik így. A európai országokat tekintve mögöttünk már csak Románia, Bulgária és Szerbia áll, ahol a nőknek mindössze 3,9 százaléka szed hormonális fogamzásgátlót.

Félelem és mítosz

A fogamzásgátló volt az első gyógyszer, amit az orvosok hosszú ideig egészséges pácienseknek adtak. A forradalom után óriási fellendülés, majd gyors csökkenés következett. „A jelenség mögött a hormonoktól való félelem áll. A hormonális fogamzásgátló előnyeit nem is említik. A szakmailag megalapozatlan mítoszok viszont gyorsan terjednek” – mondja dr. Marian Redecha, a Szlovák NőgyógyászatiSzülészeti Társaság elnöke. Dr. Juraj Payer professzor, az egészségügyi minisztérium endokrinológiai főszakértője is kifejti véleményét: „A természetes készítmények jöttek a divatba, a hormonokat sokan mesterségesnek, szintetikusnak és károsnak tartják. Nagy a félelem a mellékhatásoktól, főleg a trombózistól. Emiatt is csökken fogyasztásuk.” A fogamzásgátlók fejlesztése viszont tovább folytatódik, és annak, amit 60 évvel ezelőtt fejlesztettek ki, a mai modern fogamzásgátlóhoz semmi köze. A fő cél ma a maximális fogamzásgátlás elérése minél kevesebb hormonnal és mellékhatás nélkül. Már rég nem érvényes, hogy a nő meghízik tőle, mert a benne lévő hormonok a női testnek természetesek. Sokan azt hiszik, hogy ha valaki abbahagyja a fogamzásgátló szedését, nem fog teherbe esni. A szakember elmagyarázza, hogy a készítményekben lévő hormonok vegyi összetételüknél fogva hasonlók, mint a női hormonok. Arányuk sokszor még előnyösebb, mint a természetes ciklusban, így a fogamzásgátló kedvezően hathat a nő egészségére: segít őt megvédeni néhány rákfajtától, a vérszegénységtől vagy az endometriózistól.

A tabletták fokozatosan egyszerűsödnek. Az egyik út a néhány nőnél mellékhatásokat kiváltó ösztrogén teljes kihagyása. Jelenleg az Egészségügyi Világszervezet (WHO) és szakmai társaságok szerint a gesztagén tartalmú fogamzásgátló biztonságos, csak sokan nem használhatják. A korszerű fogamzásgátlók fejlesztésének célja, hogy a tabletta ne tartalmazzon ösztrogént. Épp ennek jelenléte okozhat néhány nőnek vérrögképződést. „Az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) szerint 10 000 fogamzásgátlót szedő nő közül kettőnél fordul elő vérrögképződés. A kombinált fogamzásgátló esetében ez a szám 10 000 nőre számítva 5-12. Az egy összetevőből álló, ösztrogént nem tartalmazó készítmények esetében a szám megegyezik azok számával, akik nem szednek semmilyen fogamzásgátlót” – mondja Payer professzor. Dr. Miroslav Borovský, a minisztérium nőgyógyászati és szülészeti főszakértője szerint a készítmény felírásakor ismerni kell a nő családi és egyéni kórisméjét. „Ha nem megfelelők az információk, az ösztrogén tartalmú preparátum bizonyos veszélyt jelenthet. Ezért mindenkinek mondjuk, hogy ha valamilyen mellékhatást érez, azonnal jelentse orvosának. Emiatt az orvosok inkább gesztagéntartalmú fogamzásgátlót írnak fel, ösztrogén nélkül.”

Újdonság

Szlovákiában a legelterjedtebb fogamzásgátló a kombinált, ami mindkét női nemi hormont – ösztrogént és gesztagént – is tartalmazza. A különbség a gesztagén összetevőben van. Négy fő ösztrogént ismerünk, ami a női testben természetes módon fordul elő: ösztron, ösztradiol, ösztriol és legújabban az ösztetrol.
A legkevésbé ismert ösztetrolt csak 1965-ben fedezték fel, és csak most bizonyították a kutatók kedvező hatását. Legnagyobb előnye, hogy másképp hat az emlő vagy a máj szövetére, s megint másképpen a csontszövetre és a méh és a hüvely szövetére. Azzal, hogy ilyen szelektíven hat, megvan a fogamzásgátló hatása, de kevesebb a mellékhatása. Főleg a vizelettel távozik a szervezetből, ami nagyon jó, mert így nem terheli a májat. „Leggyakrabban az ösztrogén ös?szetevővel kapcsolatban jelennek meg mellékhatások – rosszullét, hasfájás, fejfájás, emlőfájdalom vagy érzékenység és menstruációs zavar. Továbbra is érvényes, hogy a hormonális fogamzásgátló kiválasztása a nőgyógyász feladata, megbeszélve a pácienssel, hiszen ő ismeri legjobban a nő egészségi állapotát, és ő tudja eldönteni, melyik készítmény felel meg neki a legjobban” – mondja Borovský professzor.

(kovács)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?