Drágán szenvedünk a fogorvosnál

Nemcsak a fájdalmas fogorvosi kezelés elkerülése végett, hanem költségmegtakarítás miatt is megéri majd rendszeresen tisztítani a fogakat, mivel az egészségügyi minisztérium javaslata szerint minden 15 évnél idosebb páciensnek a kezelés teljes költségét magának kell majd kifizetnie.

Még mosolyognak a fogorvosokA fogászati kezelés csak a fiatalok számára lesz ingyenes, és csak abban az esetben, ha rendszeresen részt vesznek a fogászati ellenorzéseken. Egyelore szakmai körökben vita folyik arról, hogy megfelelo-e a 15 éves korhatár, nem kell-e 18 évre emelni, de azzal a Szlovák Fogorvosok Kamarája (SKZL) is egyetért, hogy a páciens fizesse a kezelés díját. „Egyetértünk azzal, hogy a megelozés továbbra is ingyenes maradjon – mondta lapunknak Jozef Latkóczy, a kamara elnöke. – A 15 éves korhatár is megfelelo lehet, mivel ha eddig a korig kialakulnak a foghigiénés szokások, akkor az biztosíthatja, hogy idosebb korban is betartsák azokat. Természetesen minden a fogászati kezelésre fordítható öszszeg függvénye, ha több pénz lesz, akkor akár 18 év is lehet a korhatár.” Egyes fogorvosok szerint azonban a reform beláthatatlan következményekkel járhat, mivel a lakosság nagy része jelenleg nem rendelkezik a megfelelo szájhigiénés szokásokkal, és sokan a kezelések teljes költségeit nem lesznek képesek megtéríteni.

A szaktárca elkészítette az általános egészségbiztosításból térített ellátásról szóló jogszabályt, amely a fogászati kezeléseket teljes mértékben a páciens által térített osztályba sorolja. Kivételt csak a genetikai okokra visszavezetheto, súlyos megbetegedések esetében tesz, amelyek kezelését továbbra is teljes mértékben az egészségbiztosítók fedezik majd. Ilyen esetnek számít, ha a betegnek egyáltalán nem képzodnek fogai vagy csak kevés foga képzodik. „A fogászati kezelések túlnyomó többségét kitevo fogszuvasodás kezelését, a fogpótlást a javaslat szerint a betegek fizetik majd – jelentette ki Rudolf Zajac egészségügyi miniszter. – Ezek a betegségek megelozhetoek, csak a szájhigiénés eloírások betartásán múlik, hogy elromlik-e valakinek a foga, vagy kitart egész életén át.” A miniszter szerint pénzkidobás azok kezelését a közös pénzalapból fizetni, akik csak a fogorvos rendelojében lévo plakáton láttak fogkefét. A javaslatot a Nemzetközi Egészségügyi Szervezet (WHO) felmérésével is alátámasztotta a szaktárca vezetoje. Eszerint az embereknek sokkal több rossz foguk van azokban az országokban, ahol teljesen ingyenes a fogászati kezelés, és javul a fogsor állapota azokban az országokba, ahol a kezelést részben vagy teljes egészében a beteg fizeti. Szlovákia az utolsó harmadban szerepel, a 12 éves gyerekeknek átlagosan 4,5 fogát kezelte már fogorvos. „A fogászati kezelésekre évente mintegy 3 milliárd koronát költenek az egészségbiztosítók, ennek ellenére Szlovákia azok között az országok között szerepel, ahol a lakosság fogai a legrosszabbak” – állítja a miniszter. A felmérés szerint a legjobb fogaik Svájc, a Benelux országok és egyes skandináv államok lakosainak vannak, ahol a kezeléseket teljes mértékben a beteg fizeti.

Az egészségügyi minisztérium 10 éves átmeneti idoszakkal számol, ez alatt az idosebbek – a korhatár még nincs megszabva, várhatóan a 65 év felettiek – fogászati kezelésének egy részét továbbra is a biztosító téríti. Ingyenes marad számukra az alapellátás, és bizonyos egyszerubb, olcsóbb fogpótlásért sem kell majd fizetniük.

Változást jelent majd az eddigi gyakorlathoz képest az is, hogy a biztosítóval nem szerzodött fogorvosoknál végzett fogászati kezelés egy részét is megtérítheti az egészségbiztosító, természetesen csak a 15 évnél fiatalabbak esetében. A páciensnek ki kell fizetnie a kezelés teljes költségét, de az egészségbiztosító megtéríti annak egy részét.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?