Újabb nagy összegű kártérítést fizet a Mirror lapcsoport Harry hercegnek

Harry herceg k

A decemberben megítélt nagy összegű kártérítés után újabb jelentős összeget fizet a brit Mirror lapcsoport Harry hercegnek az évek óta húzódó telefonlehallgatási botrányt lezáró egyezség keretében.

III. Károly király másodszülött fia, aki amerikai feleségével és két gyermekükkel Kaliforniában él, a Daily Mirror című brit tömeglap kiadója (Mirror Group Newspapers, MGN) ellen terjesztett be kártérítési keresetet azon a címen, hogy a cég lapjai a korábbi években rendszeresen feltörték telefonját, lehallgatták bizalmas beszélgetéseit, és az így gyűjtött információk alapján közöltek róla cikkeket.

A londoni felsőbíróság elé terjesztett 55 oldalas keresetében Harry ötven olyan újságcikket ismertetett, amelyeket az MGN lapjai – a Daily Mirror mellett a Sunday Mirror és a The People – közölt. Ezek a cikkek a herceg szerint olyan magánjellegű és bizalmas információkat tartalmaztak róla és ismerőseiről, amelyek annak idején nem voltak köztudomásúak.

A bíróság a beterjesztett cikkekből 33-at vizsgált részletesen, és december közepén meghozott előzetes végzésében megállapította, hogy ezek közül tizenötöt a Mirror-lapok kétséget kizáró módon telefonlehallgatással, vagyis törvénysértő módon szerzett információk alapján közöltek.

Mindezek alapján a felsőbírósági tanács arra kötelezte a lapcsoport kiadóját, hogy fizessen 140 600 font kártérítést Harry hercegnek.

Harry jogi képviselője, David Sherborne – akinek korábbi ügyfelei között szerepelt Harry néhai édesanyja, Diana hercegnő, Tony Blair volt brit miniszterelnök, valamint Sir Paul McCartney és Sir Elton John – pénteken arról tájékoztatta a felsőbíróságot, hogy a kiadóvállalat további jelentős összeg kifizetéséről állapodott meg Harryvel a herceg keresetében megfogalmazott kártérítési igények fennmaradó, a decemberi ítélet által nem érintett hányadára.

A sztárügyvéd a teljes összeget nem említette, de közölte, hogy a cég a kártérítésen túl Harry teljes perköltségét is állja, és ennek részeként „köztes folyósítás” formájában átutal a hercegnek 400 ezer fontot.

A megállapodás 115 olyan cikkre vonatkozik, amelyekhez Harry szerint a Mirror-lapok szintén törvénysértő módon szerezték információikat.

Harry herceg régóta nem titkolt, mélységes ellenszenvet táplál a bulvársajtóval szemben, és a brit királyi családot ma is kísérti a néhai Diana hercegnőt szó szerint élete utolsó pillanatáig üldöző fotóshad nyomasztó emléke.

Harry és bátyja, Vilmos trónörökös édesanyját, III. Károly király első feleségét, aki 1997-ben egy párizsi autószerencsétlenségben vesztette életét, végzetes útján is több tucatnyi fotós követte motorkerékpáron, és többen közülük a roncsok között haldokló Dianáról is közeli felvételeket készítettek.

Az udvar nevében eljáró jogi képviselők már évekkel ezelőtt átiratban figyelmeztették az írott és az elektronikus sajtó szerkesztőségeit, hogy vagy tanúsítsanak önmérsékletet, vagy bírósági eljárással lesznek kénytelenek szembenézni.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?