Kiesett a pilóta a hőlégballonból – a halálra rémült utasoknak kellett letenniük

Lezuhant egy kigyulladt hőlégballon

A pilótának a hirtelen megváltozó széljárás miatt kényszerleszállást kellett végrehajtani, mikor a földről visszapattanva kiesett a hőlégballonból.

 

A brazíliai Sao Paulo tartományban fekvő Boituvában szállt fel hőlégballon a kosárban a pilótával, egy fotóssal és hét utassal. Az út során hirtelen megváltozott a széljárás, ezért a pilóta ereszkedni kezdett a ballonnal, hogy kényszerleszállást hajthasson végre. A manőver azonban elég szerencsétlenül sült el, mivel a kosár a földre csapódásakor maga a pilóta és két utas is kiestek. A maradék utasokkal a légballon újra emelkedni kezdett már a pilóta nélkül, aki egy kötélbe kapaszkodva próbált visszamászni, de ismét leesett.

A hat halálra rémült utasnak végül sikerült letenniük ballont. A baleset során többen megsérültek, ketten súlyosan, őket kórházban ápolják.

Az ügyben közben vizsgálat indult az üzemeltető cég ellen. A hatóságok szerint nem szabadott volna felszállniuk a rossz időjárási körülmények miatt. A cég viszont azzal védekezik, hogy a felszálláskor még bőven repülésre alkalmas volt az idő.

(24.hu)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?