A hivatali idejének végén járó Čaputová a legnépszerűbb hazai énekesnőtől is kapott egy ölelést

caputova

Úgy tűnik, Zuzana Čaputová államfő nemcsak politikai jellegű külföldi búcsúlátogatásokat tervezett be hivatali idejének végén, hanem koncerteket is. Múlt pénteken elment megnézni Jana Kirschnert a pozsonyi Régi Vásárcsarnokban.

Kevés hiányzott, hogy az államfő összefusson a helyszínen a sikertelen elnökjelölt Ivan Korčokkal. Jana Kirschner két egymást követő napon lépett fel a vásárcsarnokban – ez volt a második olyan társasági esemény egy héten belül, ahol Ivan Korčok felbukkant. Úgy tűnik, hogy a kampánya még nem ért véget. 

Zuzana Čaputová számára ez volt az egyik utolsó, ha nem a legutolsó koncert, amelyre államfőként látogatott el. A koncertre párja, Juraj Rizman is elkísérte, és az est sztárja, Jana Kirschner, aki az év nagy részét Angliában tölti, személyesen is találkozott velük. „Hálás vagyok, hogy ma este veled és Jana Kirschnerrel lehettem" – írta a köztársasági elnök közösségi oldalán a koncert után párjának.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?