Az emberek szerint alulteljesített a kormány

Igor Matovič
Pozsony |

Komoly nyomot hagyott a kormány megítélésén a koronavírus-járvánnyal terhelt elmúlt fél év, és Igor Matovič kormányfő hírneve sem teljesen makulátlan – derül ki egy új felmérésből, mely az új kormány első hat hónapját vizsgálja. A miniszterelnököt sokan tartják vulgárisnak, de bátornak is.

A felmérést a Median SK készítette a közszolgálati RTVS-nek 1007 válaszadó megkérdezésével szeptember első felében. Hasonló felméréseket a közvélemény-kutatók nagyon ritkán csinálnak Szlovákiában, az eredmények értelmezése és kontextusba helyezése meglehetősen nehézkes. A kutatásból kiderül, hogy a válaszadók mindössze 38 százaléka elégedett Igor Matovič kormányával, 54 százalékuk pedig elégedetlen a kabinet munkájával. A Median külön rákérdezett arra is, sikerült-e Matovič kormányának megfelelnie az emberek által támasztott elvárásoknak – itt a kabinet még rosszabbul szerepelt: az „inkább nem” és „biztosan nem” válaszokat a megkérdezettek több mint kétharmada jelölte be, és csupán kicsivel több mint a negyedük véli úgy, hogy azt kapta Matovičéktól, amit várt.

Nem teljesült ígéretek

Milan Krajniak munkaügyi miniszter az RTVS vasárnapi vitaműsorában arra mutatott rá, hogy a nem túl vidám értékelés minden bizonnyal a koronavírus-válságnak köszönhető. „Ez érthető, talán senki sem kívánt ilyen időkben élni. Az emberek frusztráltak a korlátozások miatt, értem, hogy nincs táncolni való kedvük” – mondta a miniszter. A felmérés ugyanakkor azt mutatja, az emberek nem is feltétlenül a járványkezeléssel elégedetlenek, az oktatás, az igazságügy, vagy épp a gazdaság és az egészségügy területén elvégzett munka kapcsán sokkal kritikusabbak a kormánnyal – egyedül a korrupcióellenes intézkedésekben látnak komolyabb előrelépést.

Második hullám

A járvány második hullámának kezelése ugyanakkor valóban egy komoly neuralgikus pont a társadalom és a kormány viszonyában. A felmérés szerint ugyanis az eddigi intézkedéseket csupán 6 százaléknyian vélik nagyon pozitívnak, 33 százalék pedig inkább pozitívnak – a negatív véleményű válaszadók 54 százaléknyian vannak. A legtöbbjüket a kötelező beltéri maszkhasználat zavarja, 37 százalék nyilatkozott így. A válaszadók negyede a tömegrendezvényekkel kapcsolatos korlátozásokkal, 13 százalékuk pedig a külföldi utazásokkal kapcsolatos korlátozásokkal nem ért egyet. 

A vulgáris Matovič

Igor Matovič kormányfő tevékenységére és személyiségére is rákérdezett a közvélemény-kutató ügynökség. A legtöbben, 15 százaléknyian úgy vélekednek, a miniszterelnökre a legjellemzőbb szó a vulgáris, 14 százaléknyian pedig bátornak tartják Matovičot. Az első öt jellemzés közé azonban csak ez az egy pozitív értékelés került be: 11 százaléknyian inkompetensnek, 10 százaléknyian pedig megfontolatlannak tartják a miniszterelnököt.

Szlovákiában több olyan politikus is volt, aki politikai arculatot épített a vulgaritásra – ilyen volt Ján Slota, Vladimír Mečiar, de helyenként Robert Fico is. Pavol Baboš politikai elemző szerint ugyanakkor Matovič vulgaritása egészen más árnyalatú, és úgy véli, nem szándékos, átgondolt politikai stratégiáról van szó. „Ez egy olyan személyiségjegy, melyet nem tudott lefejteni magáról, holott kormányfő lett” – vélekedik az elemző. Szerinte Matovič az ilyen felmérések, vagy tanácsadói hatására egy időre visszavehet, de nem várható, hogy ez az elem végleg eltűnik a kommunikációjából. „Azok a választók, akiknek ez nem felel meg, gyorsan átpártolnak, ha megfelelő alternatívát találnak” – teszi hozzá Baboš, aki szerint nem lehet politikai kommunikációs arculatot építeni arra, hogy valaki vulgáris, mivel ez kontraproduktív lehet. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?