Tudatosan hibás autókat adott el a Tesla

tesla

A Tesla autókról érkező panaszok elég gyakoriak, ráadásul veszélyes helyzetekbe sodorták a sofőröket és az utasokat is. Minderről a cég is tudott, de a meghibásodásokért a tulajdonosokat okolta.

A Reuters jelentése szerint a jól ismert autógyártó dokumentumaiból kiderül, hogy tudott a járműveinek hibáiról, és éveken át figyelemmel kísérte azokat. A Tesla még külön részleget is létrehozott a panaszok kezelésére.

Az ügyfelek egyike Shreyansh Jain, aki alig néhány hónapja vette át első elektromos autóját éppen vezetett, felesége és hároméves kislánya is az autóban ült, mikor hirtelen elvesztette az uralmat a kormány felett. Az első tengely beszakadt, és az autó egy része az úttestre nyomódott. Az autó javítását végül vele fizetették meg. Egy másik sofőrnek közel 100 kilométer/órás sebességnél esett le egy kereke.

A feltárt dokumentumok, amelyek 2016 és 2022 között készültek, a világ Tesla szervizközpontjainak javítási jelentéseit tartalmazzák. Olyan feljegyzéseket is feltártak, amelyeket világszerte küldtek a szerelőknek, és amelyekben arra utasították őket, hogy azt mondják a fogyasztóknak, hogy az autójukon lévő elromlott alkatrészek nem hibásak.

A Teslát most több hatóság is vizsgálja az Egyesült Államokban, de Európában is. Visszahívásokat vagy kötelező javításokat követelhetnek.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?