Salzburgi mesék

Willkommen in Salzburg!

A várostábla egyértelműen tudtomra adta, hogy bakancslistám újabb sora kel életre a következő napokban. Gondoktól és csalódásoktól szomorkás szemmel keresgéltem a vasútállomás kijáratát, amikor ráleltünk, megtörtént a csoda: ahogy kinyílt előttünk, hópelyhekkel üdvözölt a város. Egy szempillantás alatt elszállt minden bánatom, életemben először éreztem alig néhány perc után egy vadidegen helyen: itthon vagyok.

Izgatottan vettük nyakunkba a várost, ahogy elértük a közepén áthömpölygő szerény, de annál tisztább Salzach folyót, valóban egy téli meséskönyvben találtuk magunkat. A Mönchsberg, a Kapuzinerberg, a Nonnberg és a Rainberg hófödte csúcsai ölelik körbe a várost, amely ünnepi díszeivel csalogatja a környékre tévedt vándorokat. Fényfüzérek, fenyő és fagyöngy díszek piros masnikkal, a forralt bor és a bajor perec illata, a hamisítatlan karácsonyi vásárok hirdetik: van még egy talpalatnyi föld, ahol a világ gépies közönye ellenére átjárhat advent, a várakozás és a készülődés öröme.

Salzburgi hagyományok

Be is kapcsolódunk a város téli fő látványosságába, a Dóm tér karácsonyi forgatagába. Szürcsöljük a forralt bort, és kóstolgatjuk az egyik helyi különlegességet: a palacsintára emlékeztető apróra vágott édes tésztát, csokiszósszal megkoronázva. A kínálat zavarba ejtően pazar: a legkülönfélébb ízesítésű perecek, Mozart nevével fémjelzett gőzgombócok és nudlik, bajor stollenek, gigaméretű habcsókok várják, hogy mennyei örömöket szerezzenek. A salzburgi karácsonyi vásár sok évszázados múltra tekint vissza, ugyanis már az 1400-as évek végén is rendeztek zsibvásárt az óváros híres terén. A 17. századtól Miklós-vásár névvel illették a közel négyhetes kipakolást, amely vetekedett párizsi, nürnbergi vagy épp bécsi társaival. Valóban minden van, mi szem-szájnak ingere, a karácsonyi díszek tengeréből szinte lehetetlen választani, végül egy visszafogott kis üvegangyalkát halászunk ki.

Útban a szállásra még végigsétálunk Salzburg Váci utcáján, a Getreidestraßén, amelyről még szó lesz, egyelőre sötétben tapogatózunk. Mozart szülővárosában egymást érik a már látványban is lebilincselő Mozart-boltok. Épp elmerülnénk a táskák, porcelánok, hűtőmágnesek és műanyag kiskacsák (igen, Salzburgban mindennek van Mozart-változata) áradatában, amikor kiáltozás és hangos nevetgélés üti meg a fülünket. Az utcán őrült lárma, füst és tömeg. Nem lehet ellenállni, magába szippant a helyi népszokás. Decemberben ördögök vonulnak fel királyukkal együtt, akit nagy szekéren, kolompolva és táncolva tolnak. A menetben hatalmas, szőrös gúnyába bújt, ijesztő faragott álarcú ördögök lószőrrel vagy virgáccsal ütik a népet, finoman. A tágra nyílt szemű gyerekek egy-egy kedves mosolyt és simogatást kapnak. Ezzel az ősi hagyománnyal ma már csak itt, az Elő-Alpokban találkozhatunk.

Hellbrunn csodái

Másnap is csábít a fehér táj, a hellbrunni kastélyt célozzuk meg. A külső városrész tömegközlekedéssel is könnyen elérhető. Mi kicsit korán érkezünk, még alszik a kastélyhoz vezető karácsonyi vásár. Meghitt, különleges élmény így sétálni a hóesésben, bekukucskálni a faházakba vagy alaposabban szemügyre venni a kastély előtt csoportosuló feldíszített karácsonyfákat, téli kellékeket. A belső udvaron hangulatos téli állatkert fogad, hiszen a fenyők és karácsonyi díszek mellett a jószágok igen vastag szőrmebundát növesztettek a hidegebb hónapokra. Hol magyarul, hol németül próbálunk barátkozni velük: az összebújó nyuszikkal, a félénk bárányokkal és csacsikkal, az óriásira nőtt libákkal, a normál méretű tyúkokkal és pulykákkal vagy épp a csüngő hasú malaccal és társaival. A több mint négyszáz éves kastély nyári rezidenciának épült az 1600-as években, mindössze három év alatt. A Markus Sittikus hercegérsek nevéhez fűződő legendás vízi játékokat ugyan nem, de a nekik otthont adó szökőkutakat és hidraulikus automatákat mi is megcsodáljuk. A hófedte kastélypark és fenyvesek láttán spontán túrára indulunk, és felkapaszkodunk a Hellbrunn kilátójába. Friss hó ropog a talpunk alatt, járatlan kis lépcsőkön haladunk felfelé, aznap mi voltunk az első látogatók. Magunkba szívjuk a tél illatát, az osztrák táj fehérségét és békéjét.

Városnézőben

Ha már jártunk kastélyban, a város fölé emelkedő szigorú Hohensalzburg várat sem hagyhatjuk ki. Felvonóval is könnyen megközelíthető, mi azonban gyalogszerrel vesszük be. Időnként megállunk, pihenünk, felülről mutogatjuk a város már ismert tornyait: a dómot, a Szent Péter-, a Ferenc-rendi vagy épp az egyetemi templomot. A Festungsberg hegy erődítménye Közép-Európa legnagyobb épen fennmaradt vára. Az állandó kiállításon azt is megtudjuk, hogy a város jelképét a történelem során senkinek sem sikerült bevennie. Gebhart érsek építtette 1077-ben, mai külsejét pedig 1500 körül, Leonhard von Keutschachnak köszönhetően nyerte el. Jegyünkkel nemcsak a hercegi szobákat tekintjük meg, hanem a vármúzeumot is, ahol az egykori udvari élet sokféle kelléke látható, a díszes irattartóktól egészen a várbörtön foglyainak maszkjaiig. A hadtörténeti múzeum időrendben mutatja be a különböző korok hadviselési módjait és vezetői alakjait egészen a II. világháborúig.

A városban, a Mirabell kastély parkjából tökéletes kilátás nyílik az erődítményrendszerre. A télikertben akaratlanul is karácsonyi hangulatba kerülünk, ugyanis az orchideák és trópusi növények mellett a mikulásvirág különböző fajtáinak szemet gyönyörködtető látványa fogad. A dallamos Mirabell név a latin mirabilis (csodálatos, csodaszép) szóra vezethető vissza, amelynek Mirabelle/-a változata francia/olasz női névként használatos. A kastélyt Wolf Dietrich érsek 1606-ban építtette kedvesének, Salome Altnak. Sajnos ma már nem látogatható, földszintjén a város hivatalai székelnek.

Vendégségben Mozartnál

Az óvárosban meglátogatjuk a Getreidegaße legfontosabb és szívemnek legkedvesebb nevezetességét: Mozart szülőházát. A rengeteg turistacsoport között megközelíteni is bravúros mutatvány. Nem elégszem meg a kapualjban díszelgő büszke kőtáblával, amely azt hirdeti, hogy 1756. január 27-én e házban látta meg a napvilágot Wolfgang Amadeus Mozart. Jegyet váltok, és belépek Mozart világába, a szobába, amelyben megszületett, és abba a helyiségbe is, ahol csodagyerekként kis zongoráján zenét komponált. Megelevenedik a család története (édesapja a salzburgi érseki udvar muzsika volt), majd Constanzével kötött házassága, amelyből két fiúgyermek született, de a bécsi bohémvilág is, és hagyatéka, a világ egyik legismertebb dallamkincse.

A Getreidegaße történetét kutatva bukkanok rá, hogy eredeti elnevezése a Trabegasse lehetett, amely a német traben – trappolni igéből származik, és a lovak ügetésére utal. A népszerű bevásárlóutca építészeti remekei az árkádokkal díszített átjáróházak, amelyeken a szomszédos utcákra, az Egyetem térre jutunk. A kedves minilabirintusok a középkorra emlékeztetik a bóklászókat. Az óvárosi utcák fölé szinte díszletként emelkedik a város sziklás domboldala, amelyet este a tökéletes hatásért ki is világítanak.

Utoljára magunkba szívjuk a friss hegyi levegőt, Salzburg minden ízét, színét és illatát. Mozart Varázsfuvolája cseng a fülemben, már a vonaton. Hevesen integetek Neki, a mesevárosnak: véget ért utunk. Nem is reméltem, hogy Mozart csodája ilyen hatással lesz rám. Szívem-lelkem felmelegítette az elmúlt napok tapasztalata, történelem, kultúra, mindaz a megfoghatatlan örök érték, amelyet Mozart a zenében, én pedig a szülővárosában találtam meg, s amely túlmutat korokon, ármánykodásokon és gondokon, túl a halálon is: a színtiszta életöröm.