Kit utáljak ma?

Ezt miből gondolod? Kitől hallottad? Ja, csak tudod, mert így érzed. Meg mondták, mert ők is utálják. S ez elég ahhoz, hogy bele, oda a fülébe? Te tudod. Hogy nem baj, ha talán nem is igaz? Csak azért is, mert szerinted megérdemli? Téged nem érdekel az, hogy ezzel fájdalmat okozol neki? Hogy ez volt a célod? Ezért építetted fel apránként a lelkedben a gyűlöletet évről évre, mindig hozzátéve valami újat? Gyúrtad, dagasztottad, mérgezett nyáladdal köpködted? Tökéletes recept, nem tagadom. És ez miért is jó neked? Hogy nem jó, de akkor is? Szegény…

Ezt azért, ugye mégse? Tudtad, hogy az embert az különbözteti meg az állattól, hogy gondolkodik és beszél? Legalábbis jobb esetben. Hogy te ember vagy? Tudom, hiszen beszélsz. Most jobb neked? Hogy nem? Valahogy meg is értem, betegséggel riogatni valakit jó mocsok dolog. Tessék? Hogy nem szóltál? Lehet, de én mintha hallottam volna valamit. Talán a lelkiismereted? Mint annak az ausztráliai ügyvédnek, aki húsz év után feladta magát 79 cent ellopásáért? Hogy ne is álmodjak erről? Ja, hogy olyan nincs neked? Hogy az luxus? Nehéz teher? Hogy az a világ legnagyobb időpocsékolása? És hogy neked nincs időd pocsékolásra? Miért is utálod őt ennyire? Csak azért, mert él, két lábon jár és lélegzik? Szegény…

Eddig türelmesen hallgattalak, most hallgass meg te engem. Jegyezd meg jól, ha a gyűlölet gyökeret ver a szívedben, az beteggé tesz. Nagy károkat okoz, mert szép lassan felemészti a lelkedet, majd a testedet is. Ennek ékes bizonyítéka az alábbi történet. Zsé mindenkit utált, aki magasabb, sármosabb, menőbb volt nála. Frusztrációja miatt már csak az éltette, ha bánthatott valakit. Szeretni, dicsérni, örülni képtelen volt. A magyar szókincs teljes változatosságát felmutatva akár bajnokságot is nyerhetett volna, amikor valaki a begyében volt. Párkapcsolatra képtelen, gyűlölte a nőket, de azt a férfit is, aki nem. Mindenki elpártolt tőle, senki nem maradt meg mellette. Elegük lett abból, hogy Zsé szívébe befészkelte magát a gyűlölet, miután ő éreztette is mindenkivel, micsoda hálátlan és igazságtalan. Kesergett, mert senki nem értette, nem látta meg benne az igazság bajnokát, az értékeit is kétségbe vonták. Gonosznak tartotta hát az embereket, orrán, száján gőzölgött a gyűlölet feléjük. Egy nap arra ébredt, hogy nem tud felkelni az ágyából. Két év telt el azóta, orvostól orvosig rohangál, már persze, ha tud, ha bír, s nem érti, miért nem esnek hasra előtte a gonosz rokonok, ismerősök. Nem érti, mert ő tökéletes. Szegény…

Érted a lényeget? Lépj ki a gyűlöletedből, tanulj hibáidból. Nem, véletlenül sem azt sugallom, hogy szeress mindenkit. De gondolkozz el azon, hogy az előtted álló években, évtizedekben továbbra is ezzel a számodra oly magasztos gondolattal akarsz-e felkelni reggelente: „nocsak, ma kit utáljak?” Ne hagyd, hogy a gerjesztett gyűlölet visszaharapjon. Tanulj meg mosolyogni. Szívből. Légy kedves a gyerekekkel, akiket eddig melegebb égtájra küldtél, ha úgy érezted, hogy csak a te személyes bosszantásodra szülte őket az anyjuk. Segítsd át a zebrán azt az idős embert, akit szidtál, mert úgy gondoltad, kizárólag azért kacsázik előtted két bottal, hogy téged elgáncsoljon. A pénztárnál előtted álló anyukát, kezében a kicsivel, ne szidd csúnya szavakkal, mert ebédjeggyel fizet, s így tovább tart a művelet. Ne rúgj bele az utcán előtted tébláboló hajléktalanba, kutyába, hidd el, nem tehet róla, hogy elkóborolt, még az is lehet, hogy hozzád hasonlók kidobták. Ne irigyeld mások sikerét, mert a legtöbben bizony keményen megdolgoznak érte.

Keresd inkább a választ a miértre. Jegyezd meg, a legfontosabb: mindig abból indulj ki, mielőtt ítélkezel, gonoszkodsz, hogy nincs elég információd. Ha így teszel, még lehetsz boldog. Tudod, az, aki gyűlöl, magának árt, és nem annak, akit gyűlöl. Tessék? Hogy ez nem ilyen egyszerű? Igazad van. De egy próbát megér. Nem? Te szegény…