Anyaszerepben

Filmekben, tévésorozatokban sok szép szerepet játszott. Főszerepeket. Mielőtt teherbe esett, a pozsonyi Nemzeti Színházból kapott szerződésajánlatot. Ez ugrott. Aztán megérkezett a második baba, s jelenleg a gyerekek töltik ki Kanócz Zsuzsa minden percét. Otthon a három és fél éves Lucas és az egyéves Izabella, a képernyőn Rebeka. A színésznő a Titkos életek című sorozat Karinjaként a családon belüli szexuális erőszakkal szembesül.

Csodálatos, de nehéz szerep, főleg egy anyának. Megélni, ami vele történik, amiért menekülni kényszerül otthonról, miután rádöbben, hogy művész férje szexuálisan zaklatja hétéves kislányukat, Rebekát. Az első sokkot követően felfogni, elhinni, feldolgozni a szörnyűséget. A sorozat hűen tükrözi az élet ferdeségeit, a családon belül főleg a gyerekekre, nőkre leselkedő veszélyeket. Ezért örült az ajánlatnak Zsuzsi, amikor a második szériában szerepet kínáltak neki. Mert Karin története a való életből merít, s a folytatásban még tovább bonyolódik, meglepő dolgokkal.

Magad is anya vagy. Milyen megélni, ha filmben is, egy ilyen szörnyűséget?

Tudom, hogy fiktív dolog, de el tudom képzelni, mert színész vagyok, és bele is tudom magam élni, de mióta gyerekeim vannak, sokkal jobban érint. Azt, hogy a saját gyerekemmel történjen hasonló, nem tudom elképzelni, elfogadhatatlan számomra. Mióta anya is vagyok, és ilyet látok a tévében, vagy azt, hogy szenved a gyerek, teljesen más szemmel nézem. Fojtogat a sírás, rögtön bőgök, mert abban a gyerekben a sajátomat vélem felfedezni. A sorozat forgatásán ott volt velem Izabella, emiatt teljesen másként dolgoztam. Tudtam, hogy bármikor felhívhat a barátnőm, hogy »gyere, már fent van, szoptatni kell«, mert mikor forgattunk, négy-öt hónapos volt a pici. Ebben a tudatban is teljesen nyugodtnak kellett maradnom, koncentrálnom, mert nagyon nehéz helyzetet kellett eljátszanom. Közben már hallottam, hogy sír, de a rendező mondta, hogy »te, még ezt fejezzük be«. Lucas születése után a brünni forgatás teljesen más volt, mert ő már másfél éves volt, és bár magammal vittem, nem volt a forgatáson, az apja vigyázott rá. Hozzá kellett szoknom, hogy már a munka nem olyan, hogy most alkotok, és kétszáz százalékosan itt lehetek, hanem csak százszázalékosan.

És százszázalékosan anyuka is vagy, egy harmonikus családban, amelyet egy még nagyobb harmonikus család vesz körül. Részedről Kassán, a párod, az ugyancsak színész Juraj Loj részéről Nyitrán.

Az ünnepek alatt az én szüleimnél voltunk Kassán. Feljöttek Petra húgomék, neki is két gyereke van, így sokan voltunk a lakásban. A gyerekek örültek egymásnak, néha túlságosan is. A húgom lánya, Stella és az én Lucasom is nagyon élénk gyerek, ha együtt vannak, vidám a hangulat. Ráadásul a kicsik ott akarnak lenni a nagyok között. Lucas néha nem tudja eltalálni a mértéket, hogyan kell egy kisbabával bánni, ráfekszik a picire. Izabella már hozzászokott, ő el tudja tolni a bátyját, vagy elszalad, máskor meg ő is azt csinálja, amit Lucastól lát, pontosan utánozza. Szegény Lili feküdt a földön, s ahogy észrevette, hogy közeleg Izabella, elkezdett visítani, könyörögve nézett az anyjára, hogy segíts. Izabella meg elkapta szeretetből, rázta, ráncigálta – diliház volt. Remélem, hogy Izabella nem lesz olyan vad, mint Lucas: mégiscsak kislány. Szeretném, ha egy picit gyöngédebb lenne.

Legutóbb, amikor ugyanitt találkoztunk, még hárman voltatok, azóta már négytagú a család. Nemcsak több szeretetet kell adnod, nyilván minden téren több kell.

Igen. Néha olyan fáradt vagyok, hogy úgy érzem, a szeretetre sincs energiám. És ezt nem engedhetem meg magamnak, arra is kell gondolnom, hogy teljesen ne üssem ki magamat, különben a gyerekeknek sem tudok szeretetet adni, mert bár bennem van, nem tudom kihozni magamból.

Ez abból fakad, hogy maximalista vagy, s magadnak sokkal magasabbra teszed a mércét. Meg túlságosan sokat gondolkodsz ezeken a dolgokon.

Nem tudom... Sokszor elszomorodom tőle, meg meg is ijedek. Talán túl sokat akarok.

Nyilván te is sokat kaptál, és úgy érzed, hogy még többet kell adnod.

Az is, meg egy picit nehezebb, mióta Izabella van. Lucas nagyon féltékeny. Mivel élénk és temperamentumos – ott van benne az Oroszlán, ezt érezni a viselkedésén, és néha nem tudom megszelídíteni. Nem is akarom ezt benne elnyomni, átformálni őt, de szeretném, ha tisztelné a másik embert. Fontos, hogy gyerekkorától felfogja, hogy nem csak ő van, megtanulja elfogadni, tisztelni a környezetét. Mindent megkap, ugyanúgy gondoskodom róla, játszom vele, de ha Izabellával vagyok elfoglalva, azt meg kell értenie; de még nemigen tudja, s nagyon követelődző. Sokszor tehetetlennek érzem magam, nem tudom, mit tegyek, hogy mindkét gyereknek jó legyen. És nekem is.

Ez természetes, sok anyuka átesik rajta. Ha majd Lucas játszani tud a húgával, el fog múlni.

Talán túl drámaian veszem a dolgokat... Lucas érzékeli, hogy én vagyok pánikban, nem tudom, hogyan oldjam meg a helyzetet, így ő is pánikba esik. Emlékszem erre gyerekkoromból: mikor láttam, hogy anyukám ki van borulva, én is így reagáltam. A gyerek nem akarja látni, hogy a szülő gyenge, ő erősnek akarja látni, mert akkor érzi magát biztonságban.

Nem próbálod bevonni Lucast, hogy érezze, mennyire fontos a szerepe?

Ezt tettük: míg nem volt Izabella, Lucas mindent csinált velünk; mióta Izabella megszületett, nem akar velünk lenni, hiába hívom, hogy »gyere, főzzünk«, a válasz, hogy a Babócát fogja hallgatni. Az igazság az, hogy amíg csak egy gyerek van, minden őrá irányul. Lucasnak minden este mondogattam, hogy »ez a világ jó, ez a világ szép és nagyszerű, csak jó embereket fogsz megismerni, olyanokat, akik szeretni fognak, és te is szeretni fogod őket«, hogy »mindent elérhetsz, amit akarsz, jó kisfiú vagy, egészséges«. Hiszek abban, hogy a szavaknak, gondolatoknak van energiájuk, s a pozitívak esetében az energia is pozitív.

Kire hasonlítanak a gyerekek?

Izabella nem a mi fajtánk, Jurajékra ütött, Lucas kinézetre rám, de hogy természetére nézve kire, nem tudom. Azt vettem észre, hogy bár megvan a saját egyénisége, átveszi a szülők beszédmódját, gesztusait, mindent magába szív. És ezt szörnyű visszalátni. Mert a hibáidat is viszontlátod.

Már kiütközik, hogy különböző a két gyerek?

Lucas kicsi kora óta egy napocska: mindenkire mosolygott, senkitől sem félt, mindenkiben bízott, képes volt akárkivel elmenni. Izabella is sokat mosolyog és nevet, de nem ingyen. Meggondolja, hogy kire szánja. S a szemén látni, hogy nagyon gondolkodik; akik már többször látták, azt mondják, egy vén lélek.

Színészpár vagytok, ami nyilván bonyolítja a családi életet. Te voltál az, aki visszahúzódott, a családban többet vállalt? Megegyezés volt közöttetek, vagy elfogadtad, hogy ez az anyasors?

Nem volt megegyezés, természetesnek tartottuk. Mások talán másképp élik meg, én úgy voltam vele, hogy ha megszületik a gyerek, szoptatni fogom – és nem csak három hónapig akarom, hanem addig, ameddig szüksége van rám. Vannak színésznők, akik beviszik a színházba a gyereket, s amíg ők dolgoznak, valaki vigyáz rá. De nekem ez stresszes lett volna, én nyugodtan nem tudnám csinálni. Látom, hogy milyen a reggelünk, ha megyek valamit intézni; mi lenne, ha munkába járnék, ahol még állandóan jól is kell teljesítenem? Nem hiszem, hogy képes lennék egyszerre jó színésznő és jó anya lenni.

A helyzeteteket az is nehezíti, hogy csak Juraj szülei pozsonyiak.

Érzékelem a szülők hiányát, bár Jurajéi örülnek, ha elvisszük hozzájuk a gyerekeket, de tudom, hogy nagyon sokat dolgoznak: az anyukája tanít, hét közben nem jöhet, az apukája néha még szombaton is munkában van.

Mi mindenről kellett lemondanod a gyerekek miatt? Születésük előtt sokat foglalkoztattak, sikeres színésznő voltál, nemcsak színházban, filmekben (Keserű örömök, Regény, nőknek, Menny, pokol... föld), sorozatokban (Rendelő a Rózsakertben, Forró vér) is kitűnő szerepeket, főszerepeket alakítottál.

Épp mielőtt Lucasszal terhes lettem, kaptam szerződésajánlatot a Nemzeti Színházból, de az soha nem fordult meg a fejemben, hogy lemondtam volna valamiről. A második gyereket is akartuk, azt is, hogy ne legyen nagy a korkülönbség. Ráadásul a két szülés között Brünnben forgattam, és az kitöltötte az űrt. Eleinte volt bennem félelem, hogy elfelejtenek, de ettől elmúlt. Biztonságérzetet adott, elűzte a démont, mert sokan rémisztettek. Elhittem, hogy úgy van, ahogy az ember elrendezi magának.

Jurajt az utóbbi időben nagyon foglalkoztatják. Mennyiben segít neked?

Szerencsére megvagyunk abból, amit ő keres, nem kényszerülök másra bízni a gyerekeket. Kezdettől fogva kaptam különböző ajánlatokat, de nem fogadtam el őket. Egyrészt nem voltak annyira érdekesek, nem érte volna meg nekem, másrészt annak köszönhetően, hogy Juraj el tud tartani bennünket, megtehettem.

Mit tervezel? Milyenek a kilátásaid?

A színházban szerintem már nem várnak rám, de vissza szeretnék menni, mert szeretem a színpadot. Az osztályfőnököm, Milka Vášáryová mondogatta, hogy egy színésznőnek ne legyenek gyerekei…

Neki is vannak.

Épp tapasztalatból mondta, mert nem tudott velük teljes odaadással foglalkozni. Én nem vagyok ilyen típus, most még nem tudom elképzelni, hogy ne legyek ott a gyerekeimnek. Hogy főleg este, amikor altatni kell őket, ne lássanak. Aztán majd fokozatosan visszatérek, de hogy annyira leterhelt színésznő legyek, aki minden este színpadon áll, mindennap próbál, az elképzelhetetlen. Ami a filmet, a televíziót illeti, van néhány tervünk.