A zene egy érzés, eljut a szívig

Elengedlek című dala, amelynek zeneszerzője Adam Ďurica, nemrégiben jelent meg, tíz nappal első albuma, a Varázs előtt. Szövegét Puszta Adriána írta. Az albumhoz új videoklip is készült, amelyben Karmen teljesen új oldaláról mutatkozik be. Ďurica írta a lány Angyal című, bemutatkozó dalát is, ezt és a Reményt is jól fogadta a közönség. „Az elsőhöz januárban vettük fel a videoklipet, hidegben, fagyban, lenge öltözékben. De az eredményt látva megérte a sok vacogást és didergést” – Karmen beszédéből kihallani a gömöri ízeket.

Az Elengedlek, mint a címe is sejteti, kissé szomorkás hangulatú, egy félresikerült kapcsolat befejezéséről szól, de előadója szerint inkább pozitív a végkicsengése, sok ember bele tudja majd élni magát abba a helyzetbe, hogy az élet megy tovább.

Hogyan keletkezett a dal?

Előbb a szöveg készült el. Adam Ďurica több változatot is elolvasott, s kiválasztotta a legjobbakat, amelyek megihlették, majd írt rájuk zenét, és felhívott, hogy vegyük fel a stúdióban. Tudta, mit akar tőlem hallani, s addig próbálkoztunk, míg benne nem volt a dalban az az érzés, amelyet elképzelt.

Miért pont Adam Ďurica? Vele voltál leginkább egy hullámhosszon?

Így igaz. Ha nem működne a zenei kapcsolat, nem jutottunk volna oda, hogy megír az albumra kilenc dalt – csak a tizediket írta más. Remélem, hogy az emberek is érzik majd az összhangot, s átélik mindazt, amit mi beleadtunk.

Hogyan ismerkedtetek meg?

Három éve láttam először, akkor Rozsnyó mellett koncertezett. A kora délutáni programban én is felléptem, énekeltem, zongoráztam, majd Adam esti programjában apukámmal hangosítottunk. Egy szót sem váltottunk, még köszönni se mertem; aztán a Szupersztár elődöntőjében találkoztunk újra, Adam vendégként lépett fel új dalával. Bár egy mondatnál többet ott sem mertem mondani, felfigyelt rám, megtudta, ki vagyok. A versenyt követően kezdtem együttműködni a Universal Music zenekiadóval, s mivel Adam is hozzá tartozik, őt kérték fel, hogy írjon nekem egy dalt. Később úgy nyilatkozott, hogy kihívás volt számára, mert azelőtt csak magának írt, de tudja, mit jelent a segítség, mert eleinte neki is segítettek.

A Szupersztár kerestetik harmadik helye volt az, ami megváltoztatta az életed, ami beindított valamit?

Már egy évvel azelőtt, 18 évesen próbálkoztam a magyarországi X-faktorban, Lady Gagától a Million Reasons című dalt adtam elő, zongorán kísértem magam, a következő körben pedig Adele-től a When We Were Young címűt, de nem jutottam messzire. Csalódott voltam, sírtam is, mert a mentoroktól folyton pozitív kritikát kaptam, nem tudtam, hol rontottam el. Akkor megfogadtam, ha lesz lehetőség, másutt is próbálkozom, ennek nem lehet így vége. Hazamentem Rozsnyóra, s amikor megtudtam, hogy indul a Szupersztár kerestetik, újra megpróbáltam, mert kiskoromtól énekesnő akartam lenni.

Egyébként a családban sok a zenész, gyerekkoromtól apukámmal játszottam a családi zenekarban, sok helyütt felléptünk, és mindenféle egyéb formációkat kipróbáltam. Az alapiskolában a fivéremmel és az unokatestvéreimmel összehoztunk egy kis zenekart, s minden évben részt vettünk megzenésített versekkel a Tompa Mihály Országos Versenyen. Erre a nagybácsim készített fel, némelyik verset ő maga, másokat az unokatestvérem zenésített meg.

Hány éves korodtól zenéltél? Említetted, hogy zongorázol is.

Énekkel igazán nem foglalkoztam, bár az iskolában énekeltem magyar népdalokat. Hét-nyolc éves koromtól zeneiskolában tanultam zongorázni, de nem a kottából játszott klasszikus zenére vágytam, hanem slágerekre. Végül apukám, aki dobos, gitáros, segített, hogy hallás alapján, kotta nélkül megtanuljak előadni.

Te magad még nem írtál dalt?

A most megjelent első albumom egy megvalósult álom, de a jövőben el szeretnék jutni a saját dalig, még ha segítséggel is – ez minden énekes álma.

Milyen stílust érzel magadhoz a legközelebb?

A zenét nem szeretem kategorizálni, de nem szégyellem kimondani, hogy a rockzenét szeretem, a rock klasszikusait, rajtuk nőttem fel, ők befolyásoltak gyerekkoromtól.

Az alapiskola végeztével középiskolába is Rozsnyón jártál?

Igen, kétnyelvű kereskedelmi akadémiára. Inkább művészeti szakot választottam volna, szeretek fényképezni is, de végül maradtam Rozsnyón. Nem bántam meg, mert ha elmentem volna, nem biztos, hogy a zenénél maradok, ugyanis épp középiskolába indulásomkor kezdtem apukámmal zenélni, fellépésekre járni.

Mikor lépett be az életedbe komolyabban az ének?

Mint mondtam, az alapiskolában népdalokat énekeltünk, és megzenésített verseket, de éneket soha nem tanultam; a zeneiskolában kipróbáltam, aztán egy hónap múlva abbahagytam. Volt egy lányzenekarom is, négytagú, átvett angol, magyar, szlovák dalokat adtunk elő. Tizenöt-tizenhat éves koromban kezdtem el popzenével foglalkozni, ismert dalokkal léptem fel, s ebben megtaláltam magam. Szerintem a dalt az érzés teszi, mert ha nincs benne emóció, ha nincs lelke, akkor nem szólít meg senkit.

Ezt az érzést a szerző és az énekes csak közösen képes kiváltani, vagy fontosabb az előadó?

Mindkettő egyformán fontos: ha a szerző megír egy dalt, de a benne foglaltakat az énekes nem tudja megfelelően visszaadni, nem lesz belőle semmi. Ugyanez fordítva is igaz. Tinédzserkoromban ismert dalok feldolgozásait (ún. cover verziókat) vettem videóra és osztottam meg, de arra törekedtem, hogy ne utánozzam az eredetit, hanem a saját stílusomra szabjam – a visszajelzések akkor az előadói többletet emelték ki.

Példaképed van?

Minden énekesnek, zenésznek kell az ihlet, mindenki hallgat bizonyos stílusú zenét, előadót. Így vagyok ezzel én is, több mindent hallgatok: a régi rockzenétől a maiakig, sok előadót szeretek. Tetszik, amit például Lady Gaga vagy Pink csinál, de Bryan Adams és a Pink Floyd is – ők igazi nagyok, ezért is esett rájuk a választásom, amikor feldolgozáshoz alapanyagot kerestem.

Érdekes, hogy őket említed, hiszen megjelenésedben különbözöl tőlük. Lady Gaga kirívó, megtervezett jelenség, te viszont teljesen természetes vagy.

Nem igazán az általuk kiváltott összhatásra gondoltam, mert az jórészt reklám, marketing, sokkal inkább a zenéjükre. Aki a személyiségét tekintve is nagyon tetszik, az Birdy: egy 23 éves angol lány, aki azt csinálja, amit szeret, énekel. Ez az önazonosság a dalaiból is kiérződik.

Mit jelent neked a zene? El tudod képzelni nélküle az életed?

Nem! Szorosan hozzátarozik, s örülök, hogy erre hamar rájöttem. A zene egy érzés: a fülünkkel érzékeljük, de aztán eljut a szívünkig. Ha rosszkedvem volt, ha szomorú voltam, mint az X-faktor után, odaültem a zongorához.

Ha visszatekintesz a gyerekkorodra, mi fért bele a zene mellett?

Nagyon szép gyermekkorom volt: erdő szélén születtem és nőttem fel, a mai napig ott lakunk Rozsnyón. A testvéremmel és az unokatestvéreimmel reggeltől estig kint voltunk, anyukánk kürtszóval jelezte, hogy ideje hazamenni. Talán az erdő közelsége teszi, hogy imádom a természetet, az állatokat. Mindig volt kutyánk, macskák, most négy sündisznót mentettünk meg. Nem ültünk a számítógép mellett – nagyapámnak előbb volt, mint nekünk –, hanem kint rohangáltunk a réten, az erdőben.

A Szupersztár után is visszamentél Rozsnyóra?

Onnan dolgozom, folyamatos kapcsolatban vagyok a stúdióval, és ha kell, beülök a vonatba – mostanság már az autóba –, s elugrom Pozsonyba.

Hova szeretnél eljutni a következő tíz évben?

Ha visszatekintek, akár csak a Szupersztár előtti időkre, el se tudtam volna képzelni, hogy egy év múltán kijön a saját albumom. Remélem, hogy tíz év múlva is zenével fogok foglalkozni, és ugyanúgy fogom szeretni, mint most.

A teljes cikk a nyomtatott Vasárnap 45. számában jelent meg!