Akinek most nyugdíjasotthonban, szociális intézményben van a hozzátartozója, az duplán aggódhat az egészségéért és azért is, hogy ha bármi baj van, meg sem látogathatja. Elhalálozás esetén ezt még tetézi, hogy a temetésre hetekig várni kell, és a hozzátartozók gyakran már csak a zárt koporsót látják. De ha mindezek után még az elhunyt lakó értéktárgyait sem adja ki maradéktalanul az intézmény, az már több a soknál.
Ez történt olvasónkkal, Erikával is, akinek a nagynénje már tíz éve él egy Kelet-szlovákiai nyugdíjasotthonban. „Ella néninek nem volt családja, a férjével együtt költöztek be, amikor már úgy érezték, fogytán az erejük. Elemér bácsi három éve halt meg, azóta én voltam az egyetlen élő rokona, kapcsolattartó személynek is engem jelentett be, ha bármi történne. Karácsony előtt egy héttel szóltak, hogy Ella néni is megfertőződött a koronavírussal, és kórházba kellett szállítani Kassára. Egyre romlott az állapota, és mire megegyeztem a kezelőorvosával, hogy ha szerzek védőöltözéket, meglátogathatom, meg is halt. Az orvos azt mondta, hogy teljesen kiszáradva, elhanyagolva szállították kórházba, ötödmagával abból az otthonból. Én értem, hogy sok volt a dolguk, de megitatni sem tudták a 800 euróért, amit havonta fizetett?” – kérdezi Erika, aki december 23-án temette el a nagynénjét, zárt koporsóban.
Elveszett ékszerek
Erika tovább meséli a történetet azzal, hogy el sem búcsúzhatott nagynénjétől. „A temetkezési vállalat munkatársaitól tudom, hogy csak egy fekete zsákban volt, pedig szegény, hogy szeretett öltözködni. Sokat utaztak a férjével, minden útra több rend új ruhát is varratott, szerintem ő volt az egyetlen az otthonban, aki nem melegítőben, hanem kosztümben járt ebédelni, vacsorázni. Nagyon sok szép arany ékszere is volt, miden utazáskor valami ilyesmit vásárolt. Ezt mind magával vitte az otthonba, mert az utolsó napig viselte, ahányszor csak meglátogattam, mindig volt rajta fülbevaló, nyaklánc, több gyűrű is. Teljesen tiszta volt az értelme, és nagyon ragaszkodott a tárgyaihoz, biztos, hogy senkinek semmit nem ajándékozott el. Meghalni sem készült, azt terveztük, hogy a 86. születésnapján, nyáron elmegyünk valamilyen wellnesskúrára, ha a vírushelyzet engedi. Nem írt végrendeletet, ezért papírom nincs róla, mije volt, de az otthonban mindenki tudta, hogy tehetős volt, hozzá jártak pénzt kölcsönkérni a többiek. A lakótársai madam Ellának becézték az igényes öltözködése és az ékszerei miatt, az egyik hölgy még akkor is megemlítette ezt, amikor telefonon részvétet nyilvánított.”
Erikát ezért sokkolta, amikor a temetés után elment az otthonba átvenni a nagynénje dolgait, és azt közölték vele, hogy ékszerek nem maradtak utána. „Mondtam, hogy ez nem igaz, mindenki tudja, mennyire szerette az arany ékszereket, és ők is láthatták, hogy ilyeneket viselt. Erre nagy nehezen odaadtak egy arany karikagyűrűt, hogy csak ezt találták a széfben. Azt fontolgatom, hogy feljelentést teszek a rendőrségen, de nem tudom, mennyit ér a szavam az övékével szemben, mert semmiféle dokumentummal nem tudom igazolni, hány és milyen ékszerről volt szó. Nem az anyagi értékük érdekel, csak az szomorít el, hogy valakit, aki egész életében keményen dolgozott és mindig adott magára, ilyen méltatlan körülmények között kellett eltemetnem, és holta után még ki is rabolták. Ha nyugdíjasotthonban halnak meg az idős magányos emberek, vagy onnan viszik el őket a kórházba, a hagyatékuk szabad préda?” – kérdezi kétségbeesetten Erika.
Mindent iktatni kell
Szeretnénk mindenkit megnyugtatni, hogy rendes helyen, normális körülmények között nem így van, sőt, a nyugdíjasotthonokat törvény kötelezi, hogy óvják a lakók értékeit. Horváth Róbert, a bősi nyugdíjasotthon igazgatója úgy tájékoztatott, hogy az ügyfél felvételekor az első teendőjük jegyzőkönyvet felvenni arról, milyen ruhákat és értéktárgyakat, mennyi pénzt vitt magával az intézménybe.
„A szociális munkásunk veszi fel a jegyzőkönyvet, az ékszereket, készpénzt pedig a széfben helyezi el. Félévente ellenőrizzük a leltárt, a széf tartalmát összehasonlítjuk a jegyzékkel, el sem tudom képzelni, hogy valami eltűnjön. Arra is van példa, hogy valamelyik lakó szeretné magánál tartani az értéktárgyait, ilyenkor mérlegeljük a mentális állapotát, és megbeszéljük a dolgot a hozzátartozóival. Általánosságban inkább arra biztatjuk a lakókat, hogy ne tartsanak maguknál komoly értéket vagy pénzt, inkább csak annyit kérjenek a szociális munkásainktól, amennyire épp szükségük van. Most ez is egyszerűbb, mivel a lakók kimenni nem tudnak a vírushelyzet miatt, az alkalmazottaink vásárolnak be nekik. De nyolc éve, amióta ebben az otthonban dolgozom, még nem történt olyan, hogy a hozzátartozók rajtunk követelték volna a lakók elveszett értéktárgyait” – mondja Horváth Róbert.
A rendőrség bizonyítékra vár
Ha mégis eltűnik valami, a hozzátartozók csak a rendőrséghez fordulhatnak, de ez esetben nekik kell bizonyítaniuk, hogy az elhunyt valóban birtokolta és az intézménybe vitte a szóban forgó értéktárgyakat. Ez egyáltalán nem egyszerű, főleg, ha a család vagy a kapcsolattartó személy nem rendelkezik az átvett tárgyak jegyzékével.
Még ha van ilyen jegyzéke, akkor sincs nyert ügye, mert ha a hozzátartozója a szociális intézményben magánál tartotta az értéktárgyait, bármikor elajándékozhatta őket anélkül, hogy erről bárkinek szólt volna. A legbiztosabb megoldás ezért az, ha az idős ember a nyugdíjasotthonba költözésekor közjegyző vagy legalább tanú jelenlétében adja át az értéktárgyait, esetleg közjegyző előtt végrendelkezik azok örökléséről. Kissé paranoiásnak tűnhet, de a nagy értékű tárgyak esetében fontos, hogy le is fényképezzék őket, és a fotót csatolják a jegyzőkönyvhöz. Dagmar Bizoňová közjegyző szerint ugyan ez sem jelent teljes biztosítékot, mert az otthon vezetése mindig állíthatja azt, hogy a lakó magához vette az ékszert, és elajándékozta, de legalább létezik bizonyíték arról, hogy az adott értéktárgy létezett. Enélkül a rendőrség eljárást sem indít az ügyben, hiszen szinte lehetetlen olyan ügyben nyomozni, ahol csak két egymásnak ellentmondó állítás létezik.
Az említett eset egyáltalán nem általános, a nyugdíjasotthonok lakóinak többsége nem rendelkezik nagy értékű tárgyakkal, és ha mégis, az intézmény ezeket tisztességgel nyilvántartásba veszi, megőrzi, majd kiadja. Ha mégsem, az akkor is komoly csalódás és fájdalom, ha pénzben kifejezve jelentéktelen értékről van szó. Mert egy családi ékszer, dísztárgy vagy ruhadarab nem attól értékes, mennyibe kerül, hanem hogy ki viselte, és mire emlékeztet.
A teljes írás a nyomtatott Vasárnap 2021/7. számában jelent meg!
Aki vásárlás helyett előfizetné a Vasárnapot, az most egyszerűen megteheti: https://pluska.sk/predplatne/vasarnap/#objednat-tlacene
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.